Blaszfémia törvény – Halál a keresztényekre
2015. 03. 11.
Négy éve gyilkolták meg Shahbaz Bhatti minisztert, a blaszfémia törvény ellenzőjét, és Ászja Bibi pártfogóját. Egyik ügyben sem történt változás.
A katolikus Shahbaz Bhatti, a központi kormány kisebbségi minisztere tudta, hogy az életével játszik. De az életveszélyes fenyegetések sem téríthették el eredeti meggyőződésétől: a hírhedt blaszfémia (istenkáromlás) törvény ártatlan embereket sújt, ezért felül kell vizsgálni. A miniszter attól sem rettent vissza, hogy a börtönben meglátogassa Ászja Bibit, a törvény legismertebb áldozatát.
2011. március 2-án iszlámisták a nyílt utcán lőtték le. „A miniszter halála figyelmeztetés mindenkinek, aki szólni mer a blaszfémia törvény ellen” – üzente a talibánok szóvivője.
Shahbaz Bhatti meggyilkolása után négy évvel még senkit sem ítéltek el. Egy gyanúsítottat bizonyíték hiányában szabadon engedtek, egy másikat, aki beismerte a tett elkövetését, 2014 júliusában – állítólagos rossz egészségi állapotára való tekintettel – óvadék ellenében szabadon engedték. Két további gyanúsított ma is börtönben van. A CSI fölszólított a tettesek megbüntetésére.
A merénylet után semmi sem változott
Shahbaz Bhatti halála mindössze két hónappal hasonló okból megölték Szalman Taszírt, Pandzsáb szövetségi állam muzulmán kormányzóját is. Ászja Bibi pedig ma is rács mögött van. A blaszfémia törvény megváltoztatására nincs esély. Továbbra is szedi ártatlan áldozatait, akik közül a fölheccelt csőcselék már tucatnyit meggyilkolt.
Shama Bibi (28 éves) és férje, Shahzad Maszih (32 éves) 2014-es megölése nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Azzal vádolták őket, hogy Korán lapokat égettek el, és a felbőszült tömeg mindkettőjüket elevenen elégette egy téglaégető kemencében. A házaspár négy árva kisgyermeket hagyott maga után, édesanyjuk éppen ötödik gyermekét várta.
De a fölháborodás hamar elmúlt, és minden maradt a régiben. A CSI azonban nem fogadja el az égbekiáltó igazságtalanságot. Shahbaz Bhatti és Szalman Taszír nem halhatott meg hiába!
A blaszfémia törvény
Az úgynevezett blaszfémia (istenkáromlás) törvény fogalmát a pakisztáni büntetőtörvénykönyv 295 és 298 közötti cikkei tárgyalják, a vallás megsértése címen. A törvényt eredetileg az iszlámista Ziaul Hakk tábornok, katonai diktátor iktatta be. Pakisztán vallási kisebbségeit egyre gyakrabban vádolta fundamentalizmussal a muzulmán többség. A 298/C cikk például három év börtönnel fenyegeti az iszlámból kiszakadt ahmadistákat, ha muszlimnak merik nevezni magukat.
Ászja Bibit a 295/C paragrafus megsértése miatt ítélték halálra.
A szent Prófétát becsmérlő kijelentések
„Aki szóban – kimondva vagy leírva –, képi ábrázolással vagy állítással, célzással vagy utalással, közvetlenül vagy közvetve a szent Mohamed Próféta szent nevét (Béke legyen vele) megszentségteleníti, halállal vagy életfogytiglannal, továbbá pénzbüntetéssel büntetendő.”
A vádlottak több mint fele muzulmán. A 186 milliós összlakosság számarányát tekintve azonban a kisebbségek magasan felülreprezentáltak: mindössze 7%-ot tesznek ki, de a hírhedt törvény alapján 40%-ukat vádolták meg.
Az utóbbi években több mint 20 férfit ítéltek halálra blaszfémia elkövetése miatt. Ászja Bibi az első női elítélt. Eddig még egyiküket sem végezték ki.
Orientalista.hu – CSI Magyarország