Cadmus fordítás Cadmus

126 embert evakuáltak Azovsztalból

2022. 05. 02.

Az elmúlt két nap alatt 126 civilt evakuáltak a mariupoli Azovsztal acélmű területéről, közülük 69-en akartak az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területre távozni – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

Atárca szerint “a Vlagyimir Putyin elnök által kezdeményezett” művelet keretében április 30-án 25 ember jött elő az Azovsztalhoz közeli házakból, további 21 ember pedig az üzem területéről, ők mindannyian azt választották, hogy a “Donyecki Népköztársaságban” maradnak – írja az MTI.

Május 1-jén nyolcvan embert evakuáltak a létesítményből, közülük a Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint 69-en döntöttek úgy, hogy a “kijevi rezsim” által ellenőrzött terültre távoznak. Őket átadták az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) képviselőinek, jelenleg Zaporizzsja felé tartanak, biztonságukat az úton az orosz fegyveres erők szavatolják.

António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten Moszkvában és Kijevben is járt, egyebek között annak érdekében, hogy előmozdítsa az Azovsztal területén lévő civilek kimenekítését.

Ukrajna korábban többször azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Mariupol lakosait erőszakkal orosz területre telepíti át. Az orosz hatóságok ezt tagadják és azt állítják, hogy “humanitárius folyosókat” nyitnak a menekülők számára mind Oroszország irányába, mind Ukrajna belseje felé.

Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az Azovi-tengeri kikötőváros “felszabadításáról”, hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Putyin elnök “emberiességi megfontolásból” elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.

Az Azovsztal 11 négyzetkilométeren elterülő létesítményében hétszintes földalatti alagútrendszer húzódik, amelyben Sojgu szerint több mint kétezer fegyveres tartózkodik. Gyenyisz Pusilin, a “Donyecki Népköztársaság” vezetője hétfőn azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt. Ukrán források szerint mintegy ezer civil is a helyszínen lehet.

A RIA Novosztyi hétfőn a luhanszki “népi milíciára” hivatkozva hétfőn közölte, hogy a “felszabadított” Rubizsne városban az ukrán hadsereg által agyonlőtt civilek holttestére bukkantak. Számokat az orosz állami hírügynökség nem közölt.

Orosz híradások szerint az ukrán fegyveres erők hétfőn nehézfegyverekkel lőtték a Donyec-medencének a szakadárok által ellenőrzött több települését.

Folyamatban van a mariupoli civilek evakuálása

Ez az evakuálás független a mariupoli acélműben ragadt civilek kimentésétől. Mariupol polgármesterének tanácsadója megosztotta, folyamatban van a mariupoli lakosok evakuálása a városból, kiemelve, hogy ez a folyamat független az acélműben ragadt civilek evakuálásától – írta meg a Liner.hu.

Petro Andriuscsenko értesülései szerint már több evakuációs busz is elhagyta Mariupol területét, a megállapodás szerint pedig a buszok Manhush és Bergyanszk irányába tartanak, ahol további civileket vesznek fel.

A több ezer evakuált lakos a tervek szerint Mariupolból Zaporizzsjába lesz kimenekítve, mely jelenleg biztonságosnak számít, ám Andriuscsenko aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tegnapi nap folyamán evakuált civilek elakadtak az úton, így nem tudni, hogy mikor fognak megérkezni Zaporizzsjába – számolt be a CNN.

Az eredeti tervek szerint az Azovsztal acélműből történt evakuálással párhuzamosan a mariupoli civileket is kimenekítették volna a városból vasárnap délután, ám végül meghiúsult az általános kimenekítés.

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑