Cadmus fordítás Cadmus

130 ellenzéki politikus pere kezdődött meg Kambodzsában

2020. 11. 26.

Megkezdődött Kambodzsában csütörtökön annak a csaknem 130 ellenzéki politikusnak és aktivistának a pere, akit politikai tevékenysége miatt árulással vádoltak meg.

Egyikük koncepciós pernek nevezte az eljárást, amelynek vádlottjai többségükben az egykori Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának tagjai, amely 2017-ig az egyetlen ellenzéki párt volt a parlamentben, és jó esélyekkel indult volna Hun Sen kormányfő Kambodzsai Néppártja ellen a 2018-as általános választáson.

A választást megelőző évben azonban Hun Sen kormánya egészpályás letámadást indított az ellenzék ellen. A kormánykritikus médiát ellehetetlenítették vagy megregulázták, a Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártját pedig a bíróság feloszlatta, képviselőit eltávolították a törvényhozásból. Sokan úgy gondolják, mindennek az volt a célja, hogy Hun Sen pártja minden parlamenti helyet megszerezhessen a választáson.

A vádlottak szinte mindegyike ellen felbujtás és árulásra irányuló összeesküvés a vád, amiért összesen 12 év börtön szabható ki. A perbe fogott ellenzékiek egy része nincs jelen a tárgyaláson, mert sokan külföldre menekültek. A vádlottak egyik ügyvédje megkérdőjelezte, hogy ha ennyi ember ügyét összevonják, akkor mindannyian a nemzetközi normáknak megfelelő tisztességes eljárásban részesülhetnek.

“Nyugodt vagyok, mert semmi rosszat nem tettem. Ez nem bíróság, hanem politikai színjáték, ez puszta politikai cirkusz” – mondta újságíróknak a bíróság előtt Hun Sen egyik leghangosabb kritikusa, Theary Seng, aki szerint az eljárás nem más, mint koncepciós per.

Hun Sen 35 éve áll a délkelet-ázsiai ország élén, és bírálói szerint diktatúrát épít ki. A 2018-as választások nemzetközi megfigyelők szerint sem szabadnak, sem tisztának nem voltak tekinthetők, ezért több nyugati ország szankciókat vezetett be Kambodzsával szemben.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑