A Korán kötelező oktatása ellen tiltakoznak a pandzsábi keresztények

A pandzsábi egyetemeken szeptembertől kötelező jelleggel bevezetik az iszlám hit oktatását. A keresztények tiltakoznak az erőszakos iszlamizáció ellen – közölte a Fides.org arab nyelvű oldala.

Abed Habib pakisztáni katolikus pap nyílt levélben szólította fel Mohammad Sarwar tartományi elnököt, hogy vizsgálja felül a Korán kötelező oktatásával kapcsolatos rendeletet.

A keresztény pap élesen bírálta a vallási kisebbségek jogait sértő rendeletet, miszerint a következő tanévtől minden egyetemistának kötelezővé teszik a Korán vallási magyarázatának elsajátítását.

Nem értem, miért van szükség a Korán oktatására. Ennek a generációnak a tudományra és a emberi méltóságra van szüksége – írja nyílt levelében a pakisztáni atya.

Abed szerint Muhammad Ali Dzsinnah, Pakisztán alapítója egy világi országot hozott létre, amiben a vallás és a politika elkülönül egymástól, az államfő halála után viszont az iszlamisták egyre nagyobb teret kaptak a politikában, aminek elszenvedői a vallási kisebbségek.

Ez jól látszik az elmúlt hét évtized politikájában. A pakisztáni kormányok sorra hoztak meg olyan törvényeket, ami megkülönbözteti a muszlim állampolgárt a nem muszlimtól.

Mohammad Sarwar, Pandzsáb tartomány kormányzója még májusban felkérte az összes regionális egyetem vezetőségét, hogy a következő tanévtől vezessék be a muszlimok szent könyvének tanítását. A kormányzó azzal indokolja kérését, hogy a Korán az élet szimbóluma és segít a hallgatóknak elnyerni Isten megelégedettségét.

A teljes írást itt olvashatják el.

Vasárnap.hu

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑