Cadmus fordítás Cadmus

A libanoni vezetőket júliusban figyelmeztették a kikötőben tárolt robbanékony anyagokról

2020. 08. 11.

Libanoni biztonsági tisztségviselők júliusban figyelmeztették Michel Aun elnököt és Hasszán Diáb kormányfőt arról, hogy 2750 kilogramm ammónium-nitrátot tárolnak a bejrúti kikötő egyik raktárában, ami biztonsági kockázatot jelent, és berobbanása romba döntheti a fővárost – írta a Reuters hírügynökség biztonsági forrásokra és dokumentumokra hivatkozva kedden.

Két héttel később bekövetkezett a katasztrófa, és berobbant az ammónium-nitrát. A robbanás letarolta a kikötőt és környékét, és legalább 163 ember életét követelte. A szerencsétlenségben mintegy hatezren sérültek meg, és ugyanennyi épület dőlt romba a libanoni főváros önkormányzata szerint.

A kikötői biztonságért felelős libanoni állambiztonsági főigazgatóság jelentésében egy magánlevelet említ, amelyet Aunnak és Diábnak küldtek július 20-án.

Bár a levél tartalmát nem idézték szó szerint, egy magas rangú biztonsági tisztségviselő azt állította, hogy egy januárban indított vizsgálat eredményét összegezte, amely arra jutott, hogy azonnal gondoskodni kell az ammónium-nitrát biztonságos elhelyezéséről.

A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő – aki maga is részt vett a levél megírásában – rámutatott: fennállt a veszélye annak, hogy ellopják és terrortámadásra használják a műtrágyaként és robbanóanyagként is használható vegyszert.

Emellett “figyelmeztettem őket, hogy Bejrút a földdel válhat egyenlővé, ha felrobban” – mondta.

A libanoni elnöki hivatal egyelőre nem válaszolt a Reuters megkeresésére a levéllel kapcsolatban.

Aun a múlt héten megerősítette, hogy tudott az ammónium-nitrátról, és utasította a legfelsőbb biztonsági tanács főtitkárát: tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Az elnök visszautasította, hogy felelős lenne a robbanásért, arra hivatkozva, hogy nem ő volt az illetékes az ügyben, fogalma sem volt róla, milyen veszélyes az anyag, és azt sem tudta, hol tárolják.

Diáb egyik képviselője megerősítette, hogy a miniszterelnök megkapta a szóban forgó levelet, és elküldte a legfelsőbb biztonsági tanácsnak véleményezésre.

“A jelenlegi kabinet a robbanás előtt 14 nappal kapta meg a dokumentumot, és napokon belül lépett az ügyben” – hangoztatta a miniszterelnöki képviselő.

“A korábbi kormányok hat évig semmit sem csináltak” – húzta alá.

Diáb kormánya a robbanás és az azt követő tüntetések hatására hétfőn lemondott, de ügyvivőként folytatja munkáját a választásokig.

Az ammónium-nitrátot 2013 óta tárolták a bejrúti kikötőben, azóta, hogy a libanoni igazságszolgáltatás lefoglalta a hajót, amely szállította. Az elmúlt hat évben számos levelet írt az ügyben a bíróságoknak a kikötői és a vámhatóság, illetve biztonsági tisztségviselők, kérve a veszélyes vegyület eltávolítását. Ezt a Reuters által megismert jelentés is megerősítette.

A problémát csak tetézte, hogy a raktárban tűzijátékot is tároltak együtt az ammónium-nitráttal. Eközben az épület végig őrizetlenül állt, lyukak voltak a falban, és az egyik ajtó kimozdult a helyéről. Ezeket a problémákat csak a nyár elején kezdték el orvosolni – mondta el egy másik magas rangú biztonsági tisztségviselő.

A karbantartást egy csoport szíriai munkás kezdte meg a kikötői hatóságok utasítására, de senki sem felügyelte őket – tette hozzá a tisztségviselő.

A robbanáshoz vezető tüzet a hegesztésből származó szikrák okozták – mondta.

A tisztségviselő a kikötői hatóságokat hibáztatta a történtekért.

“Az ügy a gondatlanságról, a felelőtlenségről, a hanyag tárolásról és a rossz ítélőképességről szól” – vélekedett.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑