Cadmus fordítás Cadmus

A németek egy újabb menekültválságtól tartanak, Bécs továbbra is kiáll a kitoloncolás mellett

2021. 08. 19.

A németek csaknem kétharmada tart attól, hogy az afganisztáni tálib hatalomátvétel miatt ismét olyan menekültügyi helyzet alakul ki Németországban, mint 2015-ben – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.

Az Augsburger Allgemeine című lap hírportálján közölt adatok szerint a válaszadók 62,9 százaléka egyetért azzal az állítással, miszerint “aggódom, hogy az afganisztáni helyzet miatt Németországban olyan menekülthelyzet alakulhat ki, mint 2015-ben”.

A válaszadók 30 százalékának nincs ilyen aggodalma, 7,1 százalék bizonytalan. A vezető német kormányzati politikusok az utóbbi napokban az afganisztáni fejleményeket értékelő nyilatkozataikban szinte kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy “nem ismétlődhet meg 2015”.

Abban az évben évtizedes csúcsra, 890 ezerre emelkedett a menedékjogi kérelmek száma, és a menedékkérők ellenőrizetlen beáramlása belpolitikai válságot okozott.

Angela Merkel kancellár egy keddi berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a szélsőséges iszlamista tálibok miatt Afganisztánból elmenekülő embereknek a szomszédos országokban kell menedéket nyújtani. Ezért a nemzetközi közösségben elsőként a térségbeli országok támogatásáról kell tárgyalni, és csak második lépésként lehet “elgondolkodni” arról, hogy különösen veszélyeztetett afgán menekültek Európába jöjjenek, méghozzá “ellenőrzött” módon.

A német kormány egyelőre tízezer ember kimenekítésére összpontosít. Köztük vannak az Afganisztánban élő, dolgozó német állampolgárok, valamint a német hadsereg (Bundeswehr) és más német szervezetek afgán segítői a családjukkal.

A mentőakció hétfőn indult, a légierő (Luftwaffe) gépei a kabuli repülőtérről a szomszédos Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe szállítják az embereket. A legutóbbi, szerdai nap közbeni összesítés szerint 189 német és 202 afgán állampolgárt, valamint 59 EU-s és 51 nem EU-s állampolgárt juttattak ki az afgán fővárosból. Taskentből charterjáratokkal szállítják őket Németországba.

A Bundeswehr a szövetségi parlament (Bundestag) ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére a nemzetközi közösség által nem várt gyorsaságú tálib hatalomátvétel miatt nem volt idő, ezért a Bundestag utólag ad majd felhatalmazást a küldetésre. A szövetségi kormány a szerdai ülésén fogadott el és terjesztett a Bundestag elé javaslatot a küldetés engedélyezéséről.

Az előterjesztés szerint a Bundeswehr legfeljebb 600 katonát mozgósíthat a művelethez, amelyet legkésőbb szeptember végéig be kell fejezni.

A parlament rendkívüli ülésen, várhatóan augusztus végén – néhány héttel a szeptember 26-i Bundestag-választás előtt – dönt az előterjesztésről.

Ausztria továbbra is kitoloncol afgán állampolgárokat

Ausztria továbbra is kitoloncol afgán állampolgárokat az uniós jog adta lehetőségeken belül – jelentette ki szerdán Karl Nehammer osztrák belügyminiszter Bécsben.

A tárcavezető röviddel azelőtt nyilatkozott, hogy megkezdődött volna az uniós belügyminiszterek rendkívüli online tanácskoza, amelyen Ausztria javasolni fogja, hogy az Afganisztánnal szomszédos országokban hozzanak létre a kitoloncoltakat befogadó központokat.

Az osztrák álláspont szerint az EU-nak biztosítania kell a “keretfeltételeket” az ebben részt vevő célországoknak, és egyenrangú partnerekként kell a tárgyalásokat lefolytatni erről a kérdésről. Fontos, hogy a jogállamiság hiteles maradjon – fogalmazott Nehammer.

Az osztrák belügyminiszter kiemelte, hogy Ausztriában él jelenleg az EU második legnagyobb – 44 ezres – afgán közössége. További terhelést nem bír el az ország – figyelmeztetett Nehammer.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miből gondolja, hogy az Afganisztánnal szomszédos – már eleve erős menekültáradattal szembesülő – országok hajlandóak lennének még Európából kitoloncolt afgánokat is befogadni, Nehammer azt felelte, hogy az lenne a “legészszerűbb segítség”.

Az osztrák miniszter szerint az EU-ban világos egyetértés van abban, hogy a 2015-ös menekültválság semmiképpen nem ismétlődhet meg, és ennek elkerülésére összehangolt és határozott fellépés szükséges.
Nehammer kifejtette: az a cél, hogy az emberek nagy részét a régióban tudják tartani. Mindeközben azonban nem szabad cserbenhagyni azokat az országokat, amelyek ebben segítséget nyújtanak.

Alexander Van der Bellen osztrák államfő viszont kedden a közösségi oldalain annak a véleményének adott hangot, hogy az afganisztáni belpolitikai fejlemények alapján nem tartja “helyénvalónak” az Afganisztánba történő kitoloncolásokat.

MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑