Cadmus fordítás Cadmus

A Radiohead egy zsidó-arab zenekarral turnézza végig Amerikát

2017. 03. 23.

A brit rockcsapat előtt a Dudu Tassa & The Kuwaitis lép fel.

Thom Yorke és együttese ezen kívül még egy Tel-Avivi fellépést is lekötött a világturnéja utolsó állomásaként, ami azért fontos, mert Izraelt divat mostanában bojkottálni. A Moon Shaped Pool című, új albumhoz kapcsolódó koncertkörút tartogat még pár meglepetést, úgy tűnik.

Szintén ebből a közel-keleti országból jön a Dudu Tassa & The Kuwaitis elnevezésű együttes, melynek célkitűzése, hogy az Al-Kuwaiti Brothers zenei világát felfrissítse. Tassa nagyapjának és nagybátyjának szerzeményei voltak ugyanis a XX. század elején a legnépszerűbb iraki dalok.

Manapság, amikor óriási a feszültség a közel-keleti régió kultúrái között, nyugaton pedig idegengyűlölet és vallási intolerancia tapasztalható, kulcsfontosságú képviselni az egységet, ami a Radiohead feltett szándéka. A gitáros, Jonny Greenwood dolgozott már együtt egyébként Dudu Tassával még 2009-ben, az Eize Yom című dalon.

A március 30-án, Miamiban induló turné érinti Nyugat-Európát és Lengyelországot is, de például egy német helyszín sem szerepel a listán – adja hírül a Consequence of Sound.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑