Cadmus fordítás Cadmus

A ramadán vége előtt tárgyalóasztalhoz ül Szaúd-Arábia és Irán

2023. 03. 27.

Szaúd-Arábia külügyminisztere, Feiszal bin Farhán Ál Szaúd és iráni kollégája, Hosszein Amirabdollahián hétfőn megegyezett abban, hogy a két rivális regionális hatalom diplomáciai kapcsolatainak helyreállítását célzó pekingi megállapodás értelmében április 20-ig, még a muszlimok jelenleg zajló éves böjti időszaka, a ramadán vége előtt tárgyalóasztalhoz ülnek egymással – jelentette hétfőn az SPA szaúdi állami hírügynökség.

A tárcavezetők, akik az elmúlt napokban másodszor konzultáltak egymással telefonon, “számos közös kérdést is megvitattak a Kínai Népköztársaságban aláírt háromoldalú megállapodás értelmében” – közölte az SPA.

Hétévnyi, a közel-keleti térség stabilitását fenyegető, illetve Jementől Szíriáig a konfliktusok kiéleződéséhez hozzájáruló ellenségeskedést követően Irán és Szaúd-Arábia e hónap elején döntött a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása mellett, az erről szóló – korábban nem nyilvános – egyeztetések március 6-a és 10-e között folytak a kínai fővárosban.

A síita többségű Irán és a szunnita királyság között azután szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezt követően Rijád kiutasította Szaúd-Arábiából az iráni nagykövetség munkatársait, illetve az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit. A két ország egymással szemben álló feleket támogat a térségbeli konfliktusokban, így a jemeni és a szíriai polgárháborúban.

Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatának romlásához vezetett, hogy a Teherán által támogatott jemeni húszi lázadók 2019-ben rakéta- és dróntámadásokat hajtottak végre az ellenük harcoló koalíciót irányító Szaúd-Arábia területén is. Rijád a szárazföldi olajipari létesítményei, valamint a Perzsa (Arab)-öbölben közlekedő tartályhajók elleni támadásokért Iránt tette felelőssé, Teherán azonban tagadta a vádakat.

Elemzők szerint Irán és Szaúd-Arábia közös deeszkalációs törekvései mindkét fél számára előnyökkel járnak. A kapcsolat helyreállítása ugyanis aláássa az Egyesült Államok Irán elszigetelésére irányuló törekvését, Szaúd-Arábia pedig a regionális befolyásért vetélytársával folytatott politikai és katonai csörték helyett a királyság gazdasági fejlődésére összpontosíthat.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑