Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A segélyszervezetek szerint riasztó az EU-török megállapodás mérlege

2017. 03. 17.

Közel egy évvel az Európai Unió és Törökország közti menekültügyi megállapodás hatálybalépését követően, pénteken kiadott jelentésükben nemzetközi segélyszervezetek arra figyelmeztettek, hogy az eddigi mérleg riasztó, az egyezmény szerintük “jelentős szenvedést okoz az embereknek”.

A tavaly márciusban kötött, a migrációs hullám feltartóztatását célzó EU-török megállapodást nem szabad alapul venni más országokkal kötendő hasonló egyezményekhez – állapította meg az Oxfam, a Nemzetközi Mentőbizottság (IRC), és Norvég Menekülttanács (NRC) közös jelentése, amelynek elkészítéséhez az égei-tengeri görög szigeteken jogászokat és illegális bevándorlókat is megkérdeztek.

A segélyszervezetek vizsgálódásai szerint a védelemre szoruló menekültek “elfogadhatatlan körülmények között élnek”, és nem gyakorolhatják igazságos menedékkérelmi eljáráshoz való jogukat.

Az EU-török menekültügyi megállapodás központjában annak a kérdésnek az eldöntése szerepel, hogy az illegális bevándorlók visszaküldhetőek-e a görög szigetekről Törökországba, vagy sem – olvasható a dokumentumban. A segélyszervezetek szerint ugyanakkor a helyi hatóságok nem vizsgálják, hogy milyen egyéni okokból menekültek el az emberek, amire azonban feltétlenül szükség lenne ahhoz, hogy megakadályozzák a menekültek visszaküldését a számukra veszélyt jelentő térségekbe.

További bírálat érte a jelentésben azt, hogy a bevándorlóknak jogi segítség nélkül kell átesniük a bonyolult menedékkérelmi eljáráson. A segélyszervezetek a dokumentumban egyben megkérdőjelezték azoknak az alkalmazottaknak a szakértelmét, akiket az EU küldött a görög hatóságok tehermentesítésére a menedékkérelmek kivizsgálásában.

Panosz Navrozidisz, az IRC görögországi igazgatója “a különösen védelemre szoruló emberek életével való rulettjátékról” beszélt. Szerinte a menedékkérelmi eljárás “kilátástalan vállalkozás azok számára, akiknek a legégetőbb szükségük van védelemre és befogadásra Európában”.

Nicola Bay, az Oxfam görögországi igazgatója hangsúlyozta: Európa “veszélyes precedenst teremtett”. Félő, hogy más országok is “elhárítják felelősségüket a nemzetközi védelemre szorulók tekintetében” – tette hozzá.

A tavaly márciusban kötött megállapodás értelmében az EU minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust. Cserébe az EU minden visszaküldött szíriai állampolgár helyett törvényes úton befogad egy-egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. Az unió emellett ígéretet tett, hogy pénzügyi támogatást biztosít a szíriai menekültek törökországi ellátására, és vállalta, hogy felgyorsítja a török vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Ez utóbbi kérdésben azonban hónapok óta nincs előrelépés, ami miatt Ankara szerdán részben felfüggesztette a menekültügyi megállapodást, és jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországból.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑