Cadmus fordítás Cadmus

A siratófalnál kezdte útját Medvegyev

2016. 11. 11.

A diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából tegnap Izrael­be látogatott Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Annak ellenére, hogy Oroszország jelentős zsidó közösséggel rendelkezik, a közeledés Moszkva és Izrael között csak a Szovjetunió bukását követően kezdődött el, mivel a hidegháború miatt az Egyesült Államokkal szövetségben álló kis közel-keleti ország is a kommunista rezsim ellenfelei közé tartozott.

Az orosz kormányfő a siratófalnál kezdte háromnapos útját, majd izraeli kollégája, Benjamin Netanyahu és Izrael elnöke, Reuven Rivlin is fogadta rezidenciáján.

A tervek szerint Medvegyev szintén találkozik majd Mahmud Abbasz palesztin vezetővel a ciszjordániai Jerikóban, ugyanakkor a látogatás elsősorban az Izrael és Oroszország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére koncentrál.

A szakmai stábok előzetesen több megállapodást is előkészítettek, amelyek megkönnyíthetik az együttműködést a két ország között a mezőgazdaság, az építőipar, a high-tech szektor és a vámtarifák terén.

Elemzők arra számítanak, hogy a megbeszélések során szóba kerül majd a szíriai háború is, amelyben Oroszország jelentős szerepet játszik az Assad-kormány támogatásával. Izraelt rendkívül érzékenyen érinti a kérdés, ugyanis a vitatott hovatartozású Golán-fennsík mentén határos a harcok dúlta országgal.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑