Cadmus fordítás Cadmus

A szaúdi trónörökös Algériába látogatott

2018. 12. 03.

Mohamed bin Szalmán a trónörökösnek kinevezése után látogatott Algériába, és őt a Houari Boumediene nemzetközi repülőtéren Ahmed Uyahya algériai kormányfő, és több miniszter fogadta.

Algéria közszolgálati rádiója közlésére hivatkozva a szaúdi trónörökös az algériai illetékesekkel a két ország közötti együttműködésről, az olajpiaci fejleményekről, és az arab világot érintő kérdésekről egyeztet.

Az algériai hírügynökség, az APS adta hírül, hogy a látogatás célja az, hogy a folyékony üzemanyag, a petrolkémia, a mezőgazdaság, az ipar, a vendégforgalom, a tudásalapú gazdaság területén partnerséget kössenek a két ország között.

Az algériai köztársasági elnöki hivatal származású nyilatkozat szerint, a látogatás a két ország közötti szoros testvéri kapcsolatok keretében valósult meg.

A nyilatkozat hangúlyozza, hogy a látogatás lendületet ad a 13. Közös Bizottság munkájának, amelyet áprilisban tartanak Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

Másrészről sokan reagáltak a szaúd-arábiai trónörökös látagotására. Több politikai párt és ember időszerűtlennek tekinti a látogatást, mivel a nemzetközi közösség megvitatja a szaúdi újságíró-gyilkosságot, a szaúd-arábiai trónörökös látogatást tett Algériában.

A szaúd-arábiai trónörökös november 22-én a szaúdi újságíró-gyilkosság után első külföldi körútra indult, amely állomásai voltak az Egyesült Arab Emírségek , Bahrein, Egyiptom, Tunézia, Argentína és Mauritánia.

A szaúdi újságírót október 2-án kegyetlenül gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, ahová azért ment, hogy beszerezze a török menyasszonyával tervezett házasságkötéshez szükséges iratokat.

TRT

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑