Cadmus fordítás Cadmus

A Szíriai Arab Hadsereg lerohanta a vahabita terroristákat Kelet-Gouthaban

2016. 07. 08.

Majdnem két héttel a Majdaa felszabadítására indított nagy intenzitású hadműveletet követően a Szíriai Arab Hadsereg jelenleg egy viszonylag kicsi, de stratégiai fekvésű településen ütközik össze a megszálló vahhabita terroristákkal, amely mélyen az eddig “felkelők” erősségének számító Kelet-Gouthaban van.

A hadsereg elit egysége, a Köztársasági Gárda katonái – a városharcban tapasztalatot szerzett veteránok – teljesen ellenőrzésük alá vonták a település északi és déli szektorát.

“A Dzsaish Al-Iszlam szervezet iszlamista harcosai (értsd: vahhabita terroristák) mostanra szétzilálódtak a nyugati szektorban, miután a katonák elüldözték őket a délnyugati gazdaságok területéről.” – közölte egy harctéri parancsnok. A forrás hozzátette, hogy egy T-72-es harckocsi súlyosan megrongálódott.

“Hála Istennek a személyzet tagjai nem sérültek meg.” – tette hozzá. A szaúdiak által támogatott terrorista banda legalább 70 fegyveresét vesztette el az elmúlt két hét offenzívája során.”

A forrás ezenkívül feltételezi, hogy a település a következő néhány napon belül teljesen a Szíriai Arab Hadsereg ellenőrzése alá kerülhet, pontos légi csapások döntő szerepet játszanak a támadásban.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑