Cadmus fordítás Cadmus

A Szíriai Arab Hadsereg olajkitermelő régiót ért el, Al-Arak felszabadult

2016. 06. 13.

A Szíriai Arab Hadsereg még a múlthét végén felszabadította Arak települést, ezzel bonyolult helyzetbe hozta az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezetet, amely megkísérli megőrizni uralmát a nagy gáz- és olajtartalékok felett Kelet-Homszban. – közölte az Almasdarnews.

Azzal, hogy a Szíriai Arab Hadsereg behatolt a kőolajban gazdag kelet-homszi régióba, az “Iszlám Államnak” nevezett terrorentitás kénytelen lesz fokozni védekező erőfeszítéseit az általa megszállt, stratégiai Al-Szukhana város körüli régióban.

Az ISIS még megengedhette magának Arak elvesztését, amely egy kisebb település Tadmurtól (Palmyrától) keletre, de Al-Szukhana elvesztése katasztrofális lesz az úgynevezett “kalifátusuknak”, mert akadályozni fogja a kőolajlopásra alapozott rablógazdálkodásukat.

A Szíriai Arab Hadsereg 11. Páncélos Hadosztálya számára Al-Szukhana felszabadítása sokkal fontosabb, mint az olajmező visszafoglalása. Al-Szukhana stratégiailag a nemzetközi főútvonal mentén helyzkedik el, amely Deir Ezzor tartomány ostromlott fővárosába vezet.

Al-Szukhana város felszabadítása mentesíteni fogja a tartományi fővárost védő katonákat, ezenkívül megszakítja az “Iszlám Állam” terrorszervezet elsődleges szállítási útvonalait Al-Rakka és Deir Ezzor tartományok között.

A következő néhány hét döntő lesz a Szíriai Fegyveres Erők számára; amennyiben el tudják érni Al-Szukhanat, arra fogják kényszeríteni az “Iszlám Állam” terrorszervezetet, hogy átcsoportosítsa fegyvereseit az említett településre a bekerített Deir Ezzorból.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑