Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A szíriai kivonulásról tárgyalt az USA és Törökország

2019. 01. 13.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter elmondta, hogy Törökországgal megbeszéléseket folytattak a Szíriából való kivonulási folyamat implementálásának fázisairól.

A közel-keleti körútja keretében Egyiptomban tartózkodó amerikai külügyminiszter, látogatásának utolsó napján nyilatkozott az egyiptomi állami televíziónak.

Az arab fordításban sugárzott nyilatkozatban Pompeo közölte, hogy csütörtökön telefonon tárgyalt Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel.

Pompeo elmondta, hogy meg fognak állapodni Törökországgal a Donald Trump amerikai elnök szíriai kivonulásról hozott döntésének végrehajtását érintő részletekről.

Közölte, hogy a kivonulást a terrorszervezetek jelentette fenyegetés felszámolásával és a biztonság szavatolásával egy időben fogják megvalósítani.

„Politikai és anyagi nyomást gyakoroltunk a terrorszervezetekre. Az ILIÁ elleni harcot tovább fogjuk folytatni Ázsiában és Észak-Afrikában” – mondta Pompeo.

Az Irán ügyére is kitérő amerikai külügyminiszter közölte, hogy Teheránnal szemben súlyosabb szankciók bevezetésén dolgoznak.

„Az USA a terrorizmus elleni küzdelem ügyében ugyanúgy tekint Katarra, az Egyesült Arab Emirátusokra, Szaúd-Arábiára, sőt Egyiptomra is. A célunk az, hogy nem csak a Közel-Keleten, hanem az egész régióban csökkentsük a terror jelentette fenyegetést.” – fogalmazott Pompeo.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy országa nagy jelentőséget tulajdonít a közel-keleti békének és stabilitásnak, és kijelentette, hogy fontosnak tartják az izraeli-palesztin probléma megoldását, a ciszjordániai és Gázai övezetben élő palesztinok nehézségeinek enyhítését.

Arra a kérdésre, hogy vajon az USA részt fog-e venni az orosz kormány által tervezett Nemzetközi Béke- és Palesztinai Megállapodás Konferencián, Pompeo azt válaszolta, hogy „az USA mindenhol ott lesz, ahol a békére és a stabilitásra hívnak fel”.

TRT

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑