Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A szudáni civil tömörülés visszautasította Burháni bejelentését, az ülősztrájkok folytatását sürgette

2022. 07. 07.

A legfőbb szudáni polgári politikai blokk a demokratikus átalakulást pártoló aktivisták ülősztrájkjának folytatását sürgette kedden, visszautasítva a juntát vezető Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok előző napi nyilatkozatát.

A tavaly október 25-én hatalomra került junta vezetője hétfőn este közölte, hogy a hadsereg visszavonul az ENSZ égisze alatt folytatott politikai egyeztetésekből, teret engedve a politikai és forradalmi csoportoknak egy átmeneti – szakértői – kormány létrehozásához.

Mindemellett közölte, hogy egy új testületet terveznek kialakítani. Úgy fogalmazott, hogy a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa az átmeneti kormányzattal egyetértésben a biztonsági és védelmi, illetve “az ehhez kapcsolódó” feladatokat fogja ellátni.

“Legfőbb feladatunk fenntartani a társadalmi nyomást minden békés eszközzel, hogy távozásra bírjuk a puccsistákat, helyükre egy teljes mértékben demokratikus polgári kormányzást állítva” – közölte a Szabadság és Változás Erői (SZVE) nevű polgári tömörülés.

A blokk szerint Burháni taktikai visszavonulást alkalmaz, hogy elhitesse mindenkivel, hogy a hadsereg visszatér a kaszárnyákba.

Omar el-Degeir, az SZVE igazgatósági tagja szerint Burháni a hadsereg és civilek képviselőiből álló kormányzó szuverén tanács helyébe ültetné a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsát, megőrizve a katonák politikai befolyását, amit megengedhetetlennek nevezett.

“Véget akarunk vetni ennek a puccsista hatalomnak, a szudániak saját maguk hoznak majd létre polgári kormányt” – jelentette ki Degeir sajtótájékoztatóján a fővárosban.

Péntek óta emberek százai folytatnak ülősztrájkot Kartúmban és elővárosaiban.

A Szudáni Orvosok Bizottsága, amely egyebek között nyilvántartja a tüntetések áldozatainak számát, azt közölte, hogy a kartúmi megmozdulások hatósági szétoszlatása közben legalább tizenegy ember sérült meg kedden.

A puccs utáni tüntetések elleni hatósági fellépés nyomán a nemzetközi szervezetek adatai szerint százakat vettek őrizetbe, és mintegy száz tüntető meghalt. Csak a múlt csütörtöki megmozdulásokon nyolc aktivista vesztette életét.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑