Cadmus fordítás Cadmus

A tálibok Afganisztán elhagyására szólították fel a török biztonsági erőket

2021. 07. 13.

Az afgán kormánnyal szemben álló tálib mozgalom arra figyelmeztetett, hogy megtámadja a török erőket, ha azok Afganisztánban maradnak – az erről szóló közleményt az afgán 1-TV csatorna idézte kedden.

A nyilatkozat azután jelent meg, hogy Ankara felajánlotta, a nyugati békefenntartó erők kivonulása után működteti és őrzi a főváros, Kabul repülőterét, és már tárgyalásokat is folytat szövetségeseivel, nevezetesen az Egyesült Államokkal az ügylet pénzügyi, politikai és logisztikai támogatásának szempontjairól.

A tálib vezetés válaszul azt írta, hogy az Afganisztáni Iszlám Emírség elítéli ezt a lépést. “Ha a török illetékesek nem gondolják át a döntésüket, és folytatják országunk megszállását, az Iszlám Emírség szembeszáll velük. Ez esetben a felelősség a következményekért a beavatkozókra fog hárulni” – áll a közleményben.

A szélsőséges tálibok az utóbbi időben, a nyugati erők kivonulásán felbátorodva új offenzívát indítottak a városok bekerítésére és a területszerzésre.

Attaullah Atta, a déli Kandahár tartományi tanácsának egyik tagja azt mondta, hogy a tartományban folytatódnak az összecsapások, a tálibokat visszaszorították, miután megpróbáltak betörni egy városi börtönbe. Hozzátette, hogy több száz család menekült el az erőszak elől.

Mohammad Daúd Farhád, a tartományi kórház igazgatója arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában nyolc halottja és több mint 30 sebesültje volt az összecsapásoknak, főként civilek.

Kedden kora reggel az afgán biztonsági erők visszavonultak a keleti Lagmán tartományban lévő Alingar körzetből – közölte egy névtelenséget kérő helyi kormányzati tisztviselő. A körzetben májusban meghiúsult a tálibokkal kötött tűzszüneti megállapodás.

Hétfőn a tálibok az afgán fővárostól, Kabultól délnyugatra fekvő Gázni városát bekerítették, és az éjszaka folyamán támadásokat hajtottak végre egy tartományi székhely ellen indított legújabb hadműveletükben, de az afgán erők visszaverték őket – közölte egy helyi biztonsági tisztviselő.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑