Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

A török alkotmánybíróság befogadta az ügyészségnek a kurdbarát párt bezárását célzó keresetét

2021. 06. 21.

A török alkotmánybíróság hétfőn befogadta az ügyészségnek azt a keresetét, amelyet a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) bezáratása céljából nyújtott be a testülethez – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A legfelsőbb bíróság egyik ügyésze, Bekir Sahin március 17-én kezdeményezett eljárást az alkotmánybíróságnál a HDP ellen. A testület eljárásjogi hiányosságok miatt március 21-én visszaküldte a keresetet, amelyet azonban az ügyész júniusban újra benyújtott.

A vádirat kérelmezi a párt bezárását és megfosztását az állami támogatástól, valamint a tömörülés több száz tagjának eltiltását a politikától.

A török vezetés a HDP-t évek óta a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) “politikai kirakataként” kezeli.

A milícia 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Ankara különösen a 2016-os katonai puccskísérlet utáni tisztogatások keretében kezdett el fokozottan fellépni a kurdbarát párt társelnökei, politikusai, polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért.

A párt számos tagja továbbra is előzetes letartóztatásban ül, mert a legsúlyosabb, a terrorszervezettel kapcsolatos vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet. A HDP tagadja, hogy közvetlen kapcsolata volna a PKK-val.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑