2017. 07. 17.

A török ellenzék szerint a kormány akadályozza a teljes körű vizsgálatot



A török kormány akadályozza, hogy teljes körű vizsgálat tárja fel az egy évvel ezelőtti puccskísérlet történéseit – jelentette ki vasárnap a legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szóvivője.

Bülent Tezcan kifejtette, hogy a kormány a puccskísérlet első évfordulóján tartott megemlékezéseket arra használja fel, hogy „meghamisítsa a történelmet”.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot és Hizmet (Szolgálat) nevű mozgalmát kiáltotta ki a hamvába holt hatalomátvételi kísérlet fő felelősének. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Tezcan szerint a kormányzat akadályozza annak a feltárását, hogy Gülen szervezete miképpen terjesztette ki állítólagos hatalmát a török államapparátusban, s ennek az akadályozásnak a célja a puccskísérlet „politikai oldalának” elkendőzése, és a jelenlegi kormány fedezése. „A tényeknek a 250 vértanú emlékére tekintettel napvilágot kell látniuk” – húzta alá Bülent Tezcan az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva.

Recep Tayyip Erdogan államfő hajnalban, a történtekre emlékezve erőteljes megtorlást ígért „Törökország ellenségeinek”, beleértve Gülen „hálózatát”, a FETÖ-t és Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet.

„Tudjuk, kik állnak a FETÖ, a PKK és a többiek mögött” – húzta alá Erdogan.

„Nem győzhetjük le a királyt, a királynőt és a sejkeket, ha nem verjük le a gyalogokat, a lovakat és a bástyákat. Elsőként ezeknek az árulóknak a fejét fogjuk letépni” – húzta alá Erdogan, megismételve, hogy támogatja a 2004-ben eltörölt halálbüntetés visszaállítását.

Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt vezetője azt követelte, hogy vonják felelősségre azokat, akik lehetővé tették, hogy a puccsisták beszivárogjanak „az állam legérzékenyebb pozícióiba”. „Megsemmisítették az igazságot” – húzta alá az ellenzéki politikus, bírálva a kormányt, amiért az „állandósított” szükségállapot révén rendeleti úton kormányoz, s egyúttal a demokrácia megerősítésére szólított fel.

Az egy évvel ezelőtti puccskísérletet követően a török kormány átfogó tisztogatásba kezdett az államapparátusban, aminek következtében eddig több mint 50 ezer embert börtönöztek be, és csaknem 150 ezren veszítették el állásukat.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , , , , ,






Back to Top ↑