2019. 03. 25.

A török elnök szerint háborúhoz vezethet a Golán-fennsík izraeli annektálása

Donald Trump politikája nem csak a palesztinokat diszkriminálja, de az egész régiót veszélyezteti – erről a török elnök beszélt egy iszlám összefogásról szóló konferencián, miután Trump azt közölte a Twitteren, hogy hazája el fogja ismerni Izrael szuverenitását az északi Golán-fennsíkon.

– Az amerikai elnök, Donald Trump tegnapi szerencsétlen bejelentése egy újabb krízis szélére sodorta a térséget. Nem hagyhatjuk, hogy legitimálják a Golán-fennsík elfoglalását. Ebbe Törökország nem fog beletörődni – szögezte le Recep Tayyip Erdogan, ezzel csatlakozva a szír külügyminiszter véleményéhez, miszerint a Golán mindörökre arab marad.

Trump hétfőn azt írta: 52 év után itt az ideje, hogy rendezzék a stratégiailag fontos terület sorsát. A váratlan bejelentésnek pedig minden bizonnyal az amerikai külügyminiszter és Benjámín Netanjáhú eheti találkozója ágyazott meg.

– Egyáltalán nem. Hallottam, hogy jól áll, de nem beszéltünk, így csak hallomásból tudom, hogy jól megy a kampány. De akárki is legyen az ellenfele, biztos ő is örül annak, amit tettem – válaszolta Trump arra a kérdésre, hogy így próbálja-e meg támogatni az izraeli kormányfő újrázását áprilisban.

Washington lehet az első, amely elismeri a Golán-fennsíkot Izrael részeként. Az azonban továbbra sem tisztázott, hogy ez esetben az ENSZ békefenntartói mire és meddig kapnak felhatalmazást.

Euronews

, , , , , ,




Back to Top ↑