Cadmus fordítás Cadmus

A török rendőrség többeket őrizetbe vett egy megemlékezésen

2021. 10. 11.

A török rendőrség 22 embert őrizetbe vett vasárnap Ankarában egy megemlékezésen, amelyen a hat évvel ezelőtti kettős öngyilkos merénylet halálos áldozatai előtt rótták le tiszteletüket a jelenlévők – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A Bianet török kormánykritikus internetes híroldal arról is beszámolt, hogy a vasúti pályaudvar előtti térre, ahol 2015-ben a támadás történt, csak az áldozatok hozzátartozóit és civil szervezetek képviselőit engedte be a rendőrség. A megemlékezők piros szegfűt helyeztek el a téren felállított emlékműnél, valamint fekete léggömböket eresztettek a magasba.

A rendőrség azok ellen lépett fel, akik az épület környékén engedély nélkül akartak demonstrálni. Könnygázt és gumilövedéket is bevetettek.

2015. október 10-én délelőtt kettős robbantásos merényletet követtek el a török főváros központjában. Pár másodperces különbséggel két pokolgép robbant a vasúti pályaudvar előtt, ahol kurdbarátok százai gyülekeztek béketüntetésre.

A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők közötti erőszak leállítására szólítson fel, miután két és fél év fegyverszünet elteltével 2015 júliusában kiújultak a harcok Délkelet-Törökországban.

A 2015-ös ankarai merénylet volt Törökország történelmének legvéresebb terrortámadása, több mint 100 halottal és csaknem 400 sebesülttel. A hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet számlájára írják a történteket.

Az esettel kapcsolatban 2016 novemberében kezdődött per, 36 emberrel a vádlottak padján. 2018 augusztusában a kilenc fővádlottat súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑