Cadmus fordítás Cadmus

A tunéziai bíróság elrendelte a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének börtönbe zárását

2023. 04. 19.

A tunéziai bíróság csütörtökön elrendelte Rasíd Gannúsi, a legnagyobb ellenzéki párt, az iszlamista Újjászületés Mozgalom (Ennahda) vezetőjének börtönbe zárását – közölte a sajtóval Gannúsi ügyvédje.

Munija Buali azt mondta, védencét az belbiztonság elleni összeesküvéssel gyanúsítják, a nyomozás azonban mindössze nyolc órát vett igénybe, az eredményt “előre eldöntötték”, és Gannúsi “csupán véleménye hangoztatása miatt került börtönbe”.

“Bizakodó vagyok a jövőt illetően” – jelentette ki Gannúsi a bíróság döntése után, az ellenzéki vezető szavait hivatalos Facebook-oldalán idézték.

Gannúsit a hét végén vette őrizetbe a rendőrség, lakásán házkutatást is tartottak.

A politikust – Kaisz Szaíd elnök ismert bírálóját – tavaly már több alkalommal kihallgatták pártja pénzügyei miatt, valamint olyan vádakkal, amelyek szerint segített iszlamistáknak Szíriába utazni, hogy ott csatlakozhassanak szélsőségesekhez. Gannúsi és pártja is visszautasította a vádakat.

A tunéziai rendőrség az idén már többeket őrizetbe vett Kaisz Szaíd elnök ellenzékének soraiból, köztük az Ennahda befolyásos tagjait, a pártban pedig attól tartanak, hogy a hatóságok nemsokára betiltják a pártot.

Kaisz Szaíd 2021 júliusában feloszlatta a parlamentet, azóta rendeleti úton kormányoz, majd új alkotmányt léptetett hatályba. Politikai ellenfelei szerint az elnök gyakorlatilag puccsot hajtott végre az észak-afrikai országban, visszafordítva számos demokratikus intézkedést, amelyet a 2011-es fordulat után hoztak.

Az államfő szerint azonban az intézkedésekre szükség volt ahhoz, hogy megmentse az országot a káosztól, és kiáll amellett is, hogy lépései törvényesek voltak.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑