Cadmus fordítás Cadmus

Abbász szerint ez összeesküvés

2020. 01. 29.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint az amerikai államfő közel-keleti béketerve egy „összeesküvés”, amely nem fog sikerülni.

Egy keddi televíziós nyilatkozatában Abbász azt is kijelentette Donald Trumpnak és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek címezve, hogy a népe jogai „nem eladók”.

„Azt mondom Trumpnak és Netanjahunak, hogy Jeruzsálem nem eladó, jogaink nem eladók, nem képezik alku tárgyát. És a megállapodásuk, az összeesküvés nem fog sikerülni. Nem hajlunk meg, nem adjuk be a derekunkat… Azok után a képtelenségek után, amelyeket ma hallottunk, ezerszer is nemet mondunk… A palesztinok kitartanak amellett, hogy véget vetnek az izraeli megszállásnak és államot hoznak létre Jeruzsálem fővárossal.”

Abbász a palesztin vezetőség Rámalláhban tartott rendkívüli ülése után szólalt meg. A tanácskozáson képviseltette magát a Hamász palesztin szervezet is.

Véleményt nyilvánított a béketervről  libanoni Hezbollah szervezet is, amely szerint Donald Trump elképzelése „kísérlet a palesztin nép történelmi és törvényes jogainak a megsemmisítésére”. „Ezt nem lehetett volna elkövetni néhány arab rendszer cinkossága és árulása nélkül” – írta a szervezet egy bejrúti közleményben.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑