Cadmus fordítás Cadmus

Afgán tisztségviselő: a tálibok nem állnak készen a politikai rendezésre

2021. 04. 21.

Az afgán elnök adminisztrációs hivatalának főigazgatója szerdán meggyőződésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tálibok nem állnak készen a politikai rendezésre, miután a radikális iszlamista lázadók visszautasították a részvételt az afganisztáni rendezést célzó törökországi konferencián.

Fázel Fazli egy sor Twitter-üzenetben úgy fogalmazott: amikor már egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy határozott döntés szülessen a háború és az öldöklés végéről, a tálibok “kihátráltak”. Fazli arra kérte az afgánokat, hogy egyesüljenek Asraf Gáni elnök vezetése alatt azokkal szemben, akik “uraknak” képzelik magukat.

A magas szintű békekonferencia a tervek szerint a héten vette volna kezdetét Isztambulban, de Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedd este bejelentette, hogy a találkozót a ramadán utánra halasztják. A muszlim böjti hónap az idén május 12-én ér véget.

A terv szerint április 24-től május 4-ig tartó konferenciát Törökország, Katar és az ENSZ társrendezésében tartották volna meg. Cavusoglu a Habertürk török hírtelevíziónak adott interjúban azt mondta: nem teljesen tisztázott még a részvétel a konferencián, mindazonáltal ezzel kapcsolatban nem említette a tálibokat.

Afganisztánban továbbra is háború dúl a kormányerők és a tálibok között, dacára annak, hogy a felek béketárgyalásokat folytatnak.

A tálibok a múlt héten a külföldi csapatok azonnali kivonását követelték azután, hogy a januárban hivatalba lépett Joe Biden amerikai elnök bejelentette: az amerikai csapatok szeptember 11-ig vonulnak ki Afganisztánból. A tálibok és az előző amerikai kormány közötti egyezmény értelmében Washington ugyanis korábban azt vállalta, hogy május 1-jéig kivonja összes katonáját az országból.

A tálibok ezt megelőzően már közölték: ismét támadásokat fognak végrehajtani az amerikai és nemzetközi katonák ellen, amennyiben Washington nem vonja ki csapatait az országból május 1-jéig. Elmondták továbbá azt is, hogy nem vesznek részt semmilyen nemzetközi békekonferencián, amíg nem véglegesítik a csapatkivonást.

Szakértők szerint félő, hogy ismét pusztító polgárháború tör ki Afganisztánban, ha a feleknek nem sikerül politikai megállapodást kötniük.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑