Aknára futott és kisebb károkat szenvedett egy teherhajó a Vörös-tengeren

Aknára futott és kisebb károkat szenvedett egy teherhajó a Vörös-tengeren pénteken – közölte a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció, amely a húszi lázadók ellen harcol Jemenben.

Az al-Arabíja szaúdi televízió szerint a koalíció a húszikat vádolja a tengeri akna kihelyezésével a Vörös-tenger déli részén. Hozzátette, hogy a robbanásban senki sem sérült meg a teherhajó fedélzetén. Az iráni támogatást élvező jemeni felkelők egyelőre nem reagáltak.

December elején a koalíció megsemmisített két, robbanószerrel megrakott hajót a térségben. A “robbanóbárkákat” állítólag szintén a húszik indították útjukra.

A jemeni kormány ellen lázadó húszik jó ideje veszélyeztetik a hajózás biztonságát a Vörös-tengeren. Robbanószerrel megrakott bárkákon kívül gyakran víziaknákat telepítenek, amelyek – szaúdi közlések szerint – iráni gyártmányúak. A sivatagi királyság rendre azzal vádolja Iránt: fegyverekkel, rakétákkal, lőszerrel támogatja a húszikat, hogy “megzavarja a térség stabilitását”.

Jemenben hat éve dúl belháború a kormány ellen lázadó húszik és a szaúdi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció. A szunnita Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, a síita Irán komolyabban megveti lábát az Arab-félszigeten a szintén síita vallású húszik térnyerése révén.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑