Cadmus fordítás Cadmus

Amcsi bombázás, “ellenzéki” rakétatámadás – A szír kormány felmondta a tűzszünetet

2016. 09. 19.

A szíriai hadsereg hétfőn felmondta a hét napja általa elrendelt tűzszünetet, amelyben az Egyesült Államok és Oroszország állapodott meg. A nyilatkozat nem utal arra, hogy megújítják-e majd egyáltalán a fegyvernyugvást.
Szombaton az amerikai légierő a Deir Ezzorban állomásozó Szíriai Arab Hadsereg állásait bombázta az Iszlám Állam helyett. A légicsapás végeztével az ISIS fegyveresei azonnali támadást intéztek a kormányerők állásaira. Az Eufráteszmetnén lévő Köztárasásgi Gárda katonái csak az orosz légierő segitségével tudtva visszaverni a terroristák támadásait.

A hadsereg szerint a „terrorista csoportok” nem teljesítették a tűzszüneti megállapodás egyetlen előírását sem, az időt fegyverzetük kiegészítésére, muníciójuk feltöltésére használták ki, és több mint háromszáz alkalommal meg is sértették a fegyvernyugvást.

Egy héttel ezelőtt a damaszkuszi kormány hét napos fegyverszünetet rendelt el, amit a magukat szír ellenzéki csoportok elutasítottak.

Az amerikai külügyminiszter nem sokkal a damaszkuszi bejelentés előtt azt mondta, hogy a tűzszünet, noha törékeny, még tart. John Kerry erről New Yorkban nyilatkozott, ahol az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vesz részt. Mint mondta, részletes beszámolót vár a helyzetről Genfből, ahol az oroszokkal tárgyal egy amerikai küldöttség.

A humanitárius segélyek ügyében azt mondta, hogy az éjszaka elég nyugodtan telt, és reméli, hogy még ma nyolc ostromlott helyre, így Aleppóba is eljutnak szállítmányok.

A hétnapos tűzszünetről szeptember 12-én állapodott meg az amerikai és az orosz külügyminiszter, amit az amerikai légierő és a vele vsözvetséges fegyveres csoportok is megszegtek.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑