Amerikai csapatok közelében csapódtak be török tüzérségi lövedékek Szíriában
2019. 10. 12.
Olyan területen csapódtak be amerikai csapatok közelében török tüzérségi lövedékek, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak, Kobáni közelében Szíria északi részén – tudatta szombat hajnalban a Pentagon.
Brook DeWalt, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője aláhúzta, hogy egyetlen amerikai katona sem sérült meg, a lövedékek pár száz méterre tőlük csapódtak be, és az amerikai katonák nem vonultak vissza Kobáni érintett térségéből.
Törökország hangsúlyozta, hogy nem az amerikai katonák voltak a tüzérségi tűz célpontjai. DeWalt kiemelte, hogy Törökországnak óvakodnia kell az olyan lépésektől, melyek amerikai védekező akciót válthatnak ki.
Emmanuel Macron francia elnök péntek éjjel telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, és abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az észak-szíriai török offenzívának a lehető leghamarabb véget kell vetni. A francia elnök hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt meg kell akadályozni, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet újra talpra álljon, támogatni kell azokat, akik a nyugati koalíció oldalán harcoltak a terroristák ellen, és meg kell védeni a polgári lakosságot – tudatta a francia elnöki hivatal.
A török elnök pénteken leszögezte, hogy a nemzetközi bírálatok és aggodalmak ellenére az offenzíva folytatódik.
A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) iszlamista fegyveres csoport szerdán támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.
Hirado.hu