Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Amerikai lap: Trump Irán elleni csapást rendelt el, de visszavonta a parancsot

2019. 06. 21.

Donald Trump amerikai elnök az utolsó pillanatban vonta vissza az iráni katonai célpontok elleni csapásokat elrendelő parancsot – írta pénteken a The New York Times című amerikai napilap, magas rangú washingtoni tisztségviselőkre hivatkozva.

Az újság szerint a csapásokat péntek hajnalra időzítették, hogy elkerüljék az esetleges civil áldozatokat, a célpontok pedig elsősorban légvédelmi ütegek és radarállomások lettek volna. A lap értesülései szerint a repülőgépek már a levegőben voltak, és a környéken állomásozó hadihajók is felkészültek, amikor megérkezett a riadót visszavonó parancs.

Egyelőre nem tudni, miért történt mindez, ahogy azt sem, hogy a Fehér Ház továbbra is tervez-e katonai büntetőakciót. A lap hozzáteszi, nincsenek információi azzal kapcsolatban sem, hogy a történtek változást jeleznek-e Trump Irán-politikájában vagy csupán logisztikai és stratégiai okai voltak.

Ugyanekkor magas rangú iráni tisztségviselők pénteken azt mondták a Reuters hírügynökségnek, Trump Omán közvetítésével üzente meg Teheránnak, hogy amennyiben Irán nem hajlandó tárgyalni, a támadás elkerülhetetlen.

A magukat megnevezni nem kívánó tisztségviselők szerint Trump sürgette a párbeszédet, de ők nem voltak túl derűlátóak: azt mondták, az üzenetet átadják Irán első számú politikai és vallási vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak, ám leszögezték: Hamenei egyelőre nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

Az amerikai légicsapásokat arra válaszul rendelték el, hogy az iráni légvédelem csütörtökön lelőtt egy amerikai drónt. Az incidenssel kapcsolatban az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) azt közölte, hogy a drónt a Hormuzi-szoros fölött, nemzetközi légtérben lőtte le egy iráni föld-levegő rakéta. Teherán ezzel szemben többször leszögezte: a drón iráni légtérbe hatolt be, és a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött lőtték le.

Magas rangú iráni vezetők, többek közt Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szerint az akció Washingtonnak szánt világos üzenet volt. Leszögezte, hogy az ország határai sérthetetlenek. Hangsúlyozta, hogy Teherán nem akar háborút, de kész megvédeni magát. Hasonló szellemben nyilatkozott pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes is.

Az Egyesült Államok és Irán között az Ománi-öbölben a múlt héten történt incidens óta megnőtt a feszültség. Akkor két tankerhajót ért támadás, és Washington szerint ezért Teheránt terheli a felelősség.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑