2018. 08. 15.

Amerikai termékek vámját emelte meg Ankara

Törökország megemelte több amerikai termék, például a személygépkocsik, a szeszes italok és a dohányáruk vámját, válaszul az amerikai szankciókra – közölte szerdán Twitter-üzenetében Fuat Oktay török alelnök.

A Recep Tayyip Erdogan török elnök által aláírt rendelet szerint a személygépkocsik vámja 120, a szeszes italoké 140, a dohányáruké pedig 60 százalékkal nő. A listán szerepelnek még műanyagipari termékek, kozmetikai cikkek, rizs, a papír és a szén is.

A hivatalos közlönyben megjelent rendelet azonnali hatállyal hatályba lép.

„Az amerikai kormány gazdaságunk ellen intézett támadása miatt, a kölcsönösség elvét követve, megemeltük néhány amerikai termékre kivetett importvámot” – írta Twitter-üzenetében Fuat Oktay török alelnök.

Donald Trump amerikai elnök a múlt pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos és az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére. A döntésre több mint egy héttel az után került sor, hogy Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, mert Ankara nem hajlandó szabadon bocsátani a két éve fogvatartott Andrew Brunson amerikai lelkipásztort.

Recep Tayyip Erdogan elnök az ország gazdasága elleni összehangolt akciónak nevezte az amerikai intézkedéseket és a török líra ellen intézet „pénzpiaci támadást”. Kedden az elnök az amerikai elektronikai cikkek bojkottjára szólította fel a lakosságot. Korábban arany és devizatartalékaik lírára váltására is felkérte a török polgárokat a líra árfolyamának a védelmében.

Az elnök kedden kijelentette: „Sokkal jobb minőségű cikkeket fogunk gyártani annál, mint amit külföldről hozunk be és exportálni fogjuk azokat. Bojkottáljuk az amerikai elektronikai cikkeket. Nekik van iPhone, nekünk van Venus és Vestel” – mondta, a török Vestel Elektronik cégre és annak okostelefonjára utalva.

A török líra árfolyama hétfőn hét lírás dollárjegyzés felett történelmi mélypontot ért el a dollárral szemben, azóta azonban kissé felfelé korrigált. Szerdán reggel a dollárt 6,4 lírán jegyezték.

MTI

, , , ,




Back to Top ↑