Cadmus fordítás Cadmus

Amnesty: önkényesek és politikailag motiváltak a török elbocsátások

2017. 05. 24.

Önkényesek, igazságtalanok és politikailag motiváltak a tavaly nyári, sikertelen puccskísérletet követő tömeges elbocsátások Törökországban – állapítja meg hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

A puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot révén a kormány több mint 100 ezer embert mentett már fel rendeleti úton állásából. Az AI mindenekelőtt azt sérelmezi, hogy az érintettek semmilyen egyedi indoklást nem kaptak elbocsátásukkor, az elbocsátásokat „önkényesen, azzal a homályos és általános indokkal hajtották végre, hogy «terrorszervezettel» állnak kapcsolatban” – írják a jogvédők. Törökország a puccskísérlet után terrorszervezetnek nyilvánította Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő hitszónok szervezetét, akit a puccskísérlet fő felelősének kiáltottak ki. Gülen váltig tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

A török hatóságok tagadják, hogy a tisztogatások önkényesek lennének. Azt állítják, azért van szükség a rendkívüli intézkedésekre, hogy meg lehessen tisztítani a közigazgatást Gülen híveitől. Ankara szerint Gülen „terrorszervezete” beépült az államigazgatásba, és párhuzamos államot hozott létre Törökországban. A tisztogatások kezdete óta 33 ezer tanár és az oktatási tárca egyéb alkalmazottja, a rendőrök és a belügyminisztérium dolgozói közül 24 ezer ember, 8000 katona, 5000 egyetemi oktató és az igazságszolgáltatás több mint 4000 dolgozója veszítette el állását. Az AI külön aggályosnak tartja azt is, hogy a hatóságok sok esetben ellehetetlenítik, hogy az érintettek munkát találjanak, és útlevelüket is bevonták.

„A teljes kizárás a közszférából és az útlevelek szisztematikus érvényesítése akkor is jogsértő lenne, ha az elbocsátás amúgy indokolt” – húzza alá a jelentés. Az AI szerint a török állam által létrehozott jogorvoslati lehetőség sem kielégítő. A puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapotot eddig háromszor hosszabbították már meg. Elvileg július 19-én jár le, de Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap kijelentette, hogy mindaddig meg fogják hosszabbítani, míg „béke és jólét” nem lesz Törökországban.

Orientalista.hu – Maszol.ro

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑