Cadmus fordítás Cadmus

Ausztria: az Európai Uniónak oda kell figyelnie a törökökre

2016. 12. 13.

Ausztria hónapok óta szorgalmazza a csatlakozási tárgyalások leállítását Törökországgal, most Sebastian Kurz, az osztrák külügyminiszter arra kéri az EU-t, hogy fordítson több figyelmet a török eseményekre és tegye meg a megfelelő lépéseket.

Sebastian Kurz hangsúlyozta, hogy „amikor ezreket tartóztatnak le és ellenzéki politikusokat börtönöznek be, az az Európai Unió alapvető értékeivel ellenkezik, és szembemegy a szervezet alapvető szellemiségével”. A külügyminiszter a Politiconak adott interjújában külön kiemelte, hogy kedden ismét az EU külügyminiszterei elé viszi az ügyet, csütörtökön pedig Brüsszelben mindent megtesz azért, hogy megállítsa a csatlakozási tárgyalásokat.

A politikus hangsúlyozta, hogy Európa is megértőbben viszonyulna Törökországhoz, ha legalább néhány ponton közelítene a török álláspont az uniós normákhoz, azonban Erdoganék még csak jelzésértékű gesztusokat sem tesznek az EU irányába.

A török tisztogatások a júliusi puccskísérlet után kezdődtek meg, az Európai Parlament pedig már novemberben is éles kritikákat fogalmaztak meg Erdogannal szemben, amiért az elnök „lábbal tiporja a demokratikus értékeket”. Amikor Európa a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését helyezte kilátásba, Törökország a menekültáradat elszabadításával fenyegetőzött.

Nem mindenki ért egyet az osztrák külügyminiszter álláspontjával: a német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeyer szerint például felelőtlenség a csatlakozási tárgyalások befagyasztásával fenyegetőzni, Jean-Claude Juncker szerint pedig Európának közelítenie kell Törökországhoz, nem pedig ellöknie magától. Kurz végső soron szintén a párbeszédet támogatná, de arra figyelmeztet, hogy „a közös érdekek megtárgyalása nem ugyanaz, mint ha úgy tennénk, hogy egy ország valaha is az Európai Unió részévé válhat”

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑