Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Autóba rejtett pokolgép robbant Moszulban

2018. 11. 09.

Legkevesebb tizenhárom civil vesztette életét Moszulban egy autóba rejtett pokolgép robbanásában csütörtökön – közölte a ninivei kormányzóság vezető biztonsági tisztségviselője.

Mohammed al-Dzsabúri dandártábornok szerint a robbanószerkezet egy étterem közelében lépett működésbe az Iszlám Állam terrorszervezet egykori iraki fellegvárában. A halottakon kívül legalább 23 ember megsebesült a robbantásban, amely az éttermen felül a környező épületeket is megrongálta.

Egyelőre egy szélsőséges szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Irak tavaly decemberben hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett, miután az Egyesült Államok segítségével sikerült visszaszerezni a dzsihadisták által 2014 nyarán és 2015-ben lerohant területeket. Az iszlamisták azóta több pokolgépes merényletet is elkövettek a biztonsági erők és civilek ellen az ország különböző térségeiben.

Hirado.hu, MTI Videó: Youtube Képek: MNN

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑