Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az ajatollah intelmei ellenére Irán elnöke akar lenni Ahmadinedzsád

2017. 04. 19.

Május tizenkilencedikén elnököt választanak Iránban. A volt elnök, Mahmud Ahmadinedzsád is indul, akinek a 2009-es, vitatott választási győzelme az Iszlám Forradalom óta nem látott mértetű tiltakozási hullámot váltott ki.

Indulása most is óriási hullámokat keltett az iráni közéletben. Az Euronews-nak adott exkluzív interjúban kifejtette véleményét a nukleáris megállapodásról:

– Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben nem tájékoztatták megfelelően a nemzetet. Láttuk, hogy amit mondtak, az nem vált valóra. Továbbra is vannak érvényben szankciók, sőt új szankciókat vezettek be, másokat meghosszabbítottak. A megállapodásban a további jogi lépések sem lettek meghatározva

– mondta Ahmedinedzsád.

Az Euronews a szíriai konfliktusról is kérdezte Mahmud Ahmedinedzsádot.

– Azt gondolom, hogy Trump úr annak ellenére lépett a háború útjára, hogy a népének egészen mást ígért. Már mondtam és újra el fogom mondani: ez a háború véget fog vetni az egyesült Államok globális egyeduralmának. Ezt sok mindennel alá tudom támasztani, de az okok kifejtésére itt nincs idő. Iránnak, az Egyesült Államoknak Szaúd-Arábiának, Törökországnak, mindannyiunknak össze kell fognunk, azért, hogy Szíriában béke, biztonság és valódi párbeszéd legyen.

Kötelességünk segíteni a szíriai népet a szuverenitás gyakorlásában. Tiszteletben kell tartani az ország szuverenitását, hagyni a szír népet eldönteni, merre halad tovább, és ezt a döntést tiszteletben kell tartani. Ebben a tekintetben senki nem állhat a szíriai nép fölött – mondta a magát újra jelöltető korábbi elnök.

Mahmud Ahmedinedzsád indulása azért érdekes, mert Khamenei ajatollah azt tanácsolta neki, hogy ne induljon a választáson, de ő mégis elnökjelöltnek regisztrált.

Az ország alkotmánya lehetővé teszi, hogy bárki regisztrálhasson jelöltként az elnökválasztásra a regisztrációs bizottságnál, így érthető, hogy 1300-nál is többen jelentkeztek. Közülük bizonyára tíznél kevesebb személyt érvényesítenek valódi jelöltként.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑