2019. 03. 14.

Az algériai hadsereg minden körülmények között meg akarja őrizni a biztonságot

Az algériai hadsereg minden körülmények között megőrzi az ország biztonságát – jelentette ki szerdán Ahmed Gáid Szaláh algériai vezérkari főnök. Eközben Ramtáne Lamámra algériai miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány kész a párbeszédre az ellenzékkel.

Az Alg24 hírportál szerint a vezérkari főnök, aki egyben védelmi miniszter-helyettes is, a katonai főiskolán beszélt erről. Algéria biztonsága és szuverenitása értékes örökség, a legfontosabb a hadsereg képviselőinek – jelentette ki. A hadsereg pedig megvédi ezt az örökséget, bármilyen körülmények vagy feltételek között – tette hozzá. Szavai szerint „az algériai nép tudja, hogyan álljon ellen a válságoknak”.

A védelmi miniszter-helyettes e kijelentéseit követően nem sokkal viszont a miniszterelnök-helyettes arról beszélt az állami rádióban, hogy a kormány kész a párbeszédre az ellenzékkel. „A párbeszéd kötelességünk. A legfőbb prioritásunk az, hogy egyesítsük az összes algériait” – mondta Lamámra.
Az al-Arabíja televíziós csatorna szerint az ellenzéki erők közös közleményükben elutasították a párbeszédet a kormánnyal, egyúttal a hivatalban lévő elnök, Abdel-Azíz Buteflika által hozott legutóbbi döntéseket.

Az államfő hétfőn jelentette be, hogy bizonytalan időre elhalasztják az eredetileg április 18-ra kitűzött elnökválasztást, egyúttal politikai és gazdasági reformokat ígért. A 82 éves politikus bejelentette továbbá, hogy nem indul az ötödik elnöki tisztségéért. A választások elhalasztása azonban azt is jelentheti, hogy Buteflika legalább 2019-ig – vagy akár még tovább is hivatalban maradhat.

Az Alg24 hírportál szerint szerdán tanárok és diákjaik tüntettek együtt az algériai fővárosban, Algírban. Ezrek, főleg fiatalok gyűltek össze a Maurice Audin-téren, sokan az algériai nemzeti zászlót és transzparenseket tartottak a kezükben, hazafias dalokat énekeltek, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. „Buteflika, takarodj! Nem a negyedik mandátum meghosszabbítására! Jobb jövőt akarunk! Algéria, szabadság, demokrácia! A népnek rendszerváltás kell!” – kiabálták egyebek között.

Az észak-afrikai országban szinte napi rendszerességgel tízezrek tüntetnek hetek óta az ellen, hogy a húsz éve hatalmon levő Buteflika újra induljon az ötödik elnöki ciklusáért. Az elnök korábban kompromisszumos megoldást kínált: ha újraválasztják, akkor hajlandó egy éven belül új választást kiírni, amelyen viszont már nem fog indulni, de a demonstrálók ezt nem fogadták el.

Sok tüntető azt követeli, hogy Buteflika lépjen vissza az elnökválasztás eredetileg kiírt napján, április 18-án.

MTI, Magyar Nemzet

, , , ,




Back to Top ↑