Cadmus fordítás Cadmus

az amerikai külügyminiszter, részt vesz a Líbiáról szóló konferencián

Több európai országba, elsőként Németországba látogat a jövő héten Antony Blinken külügyminiszter, aki tárgyalásokat folytat Angela Merkel német kancellárral, majd részt vesz a Líbiáról szóló konferencián Heiko Maas német külügyminiszter meghívására – jelentette be pénteken Steffen Seibert német kormányszóvivő.

Blinken szerdán folytat tárgyalásokat a német kancellárral Berlinben – részletezte a kormányszóvivő. Az amerikai külügyminiszter “ugyanezen a napon részt vesz a német külügyminisztériumnál tartandó Líbia-konferencián Heiko Maas külügyminiszter meghívására” – tette hozzá.

Egy meg nem nevezett német külügyi szóvivő szerint Blinken és Maas is tart külön kétoldalú tárgyalásokat külpolitikai ügyekkel kapcsolatban. A tárcavezetők a tervek szerint csütörtökön a két ország közötti szorosabb együttműködésről szóló megállapodást írnak alá a második világháborúban meggyilkolt európai zsidóknak állított emlékműnél, a Brandenburgi kapu közelében.

Az amerikai külügyminiszter ezt követően Franciaországba utazik, és a jövő pénteken Emmanuel Macron francia elnökkel és Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel találkozik Párizsban – közölte az amerikai külügyminisztérium.

Blinken ezután Olaszországba utazik, ahol Luigi di Maio olasz külügyminiszterrel együtt vezeti az Iszlám Állam elleni koalíció ülését Rómában. Az ülés keretében várhatóan Szíriáról fognak egyeztetéseket tartani. Az amerikai diplomácia vezetője az olasz hivatali kollégájával és Sergio Mattarella olasz elnökkel folytatandó kétoldalú tárgyalásokat követően a tervek szerint a Vatikánba látogat, ahol magas rangú egyházi képviselőkkel találkozik.
Európai látogatása végén Blinken részt vesz a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) külügyminisztereinek a dél-olaszországi Bariban és Materában tartandó találkozóján.

MTI

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑