Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az amerikaiaknak már csak az olaj kell Szíriából

2019. 10. 22.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak jelentette ki, hogy egy „kis létszámú” amerikai csapat Szíriában marad.

Közben az amerikai katonák a korábbi washingtoni bejelentésnek megfelelően elhagyták Szíria északkeleti vidékét.

Trump úgy fogalmazott: a Szíriában maradó kevés amerikai katona „Szíria teljesen más részén”, részben a jordániai és az izraeli határhoz közel, részben pedig Irakhoz közel tartózkodik majd.

„Mindig is azt mondtam, hogy ha már oda megyünk, óvjuk meg az olajmezőket” – mondta az elnök a Fehér Házban újságíróknak. Hozzátette:

e „korrekt védelem” érdekében az Egyesült Államok „talán a helyszínre küldhetné” az egyik nagy amerikai olajvállalatot.

Washington október 13-án, öt nappal a szíriai kurdok elleni török offenzíva után jelentette be, hogy kivonja a mintegy ezer katonából álló kontingensét Szíriából. Az amerikai csapatkivonás gyakorlatilag már október 7-én elkezdődött, és a döntést ellenzők szerint Washington ezzel lényegében utat nyitott a kurd milíciák elleni török offenzívának. A kurd milíciák korábban az Egyesült Államok szövetségesei voltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Amerikai demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt azzal vádolták Donald Trumpot, hogy cserbenhagyta egykori szövetségeseit.

„És ők sem angyalok” – ismételte meg Trump a véleményét a kurdokról.

Hétfőn Mark Esper amerikai védelmi miniszter, aki előre be nem jelentett látogatásra utazott Afganisztánba, Kabulban már közölte: a Pentagon (védelmi minisztérium) azt tervezi, hogy kisebb létszámú csapatot hátrahagy az ottani olajmezők védelmére annak érdekében, hogy azok ne kerülhessenek az Iszlám Állam terrorszervezet kezére. Esper ugyanakkor leszögezte, hogy ez a terv még nem végleges. Amerikai sajtóinformációk szerint Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor már tájékoztatta a javaslatról Trump elnököt, aki támogatta is az elképzelést.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑