Cadmus fordítás Cadmus

Az egyiptomi koptok Közel-Kelet legnagyobb keresztény közössége

2016. 12. 12.

Az egyik kairói templomban merényletet elszenvedő egyiptomi koptok a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik – írta vasárnap az AFP francia hírügynökség.

A vasárnap elkövetett robbantásban legalább 25-en haltak meg és 31-en sebesültek meg, az áldozatok többsége nő volt. A 90 millió egyiptomi közel 10 százaléka tartozik a kopt közösséghez egy olyan országban, ahol a szunnita muzulmánok a népesség túlnyomó részét teszik ki.

A kopt közösség a kereszténység hajnalán jött létre, abban az időben, amikor Egyiptom az utolsó fáraó dinasztia, a Ptolemaioszok uralkodásának vége után a római, majd a bizánci birodalom része lett. A kopt szó eredete az ógörög „egyiptomi” jelentésű szóra vezethető vissza.

A koptok hanyatlása a VII. századi arab betörésekkel és az ország fokozatos iszlamizálásával kezdődött.

Egyiptom-szerte élnek koptok, a legsűrűbben Középső-Egyiptomban. Valamennyi társadalmi rétegben megtalálhatók, így a nyomorban élő kairói szemetesek között és a tekintélyes patrícius-családok – mint a Butrosz Gálik – soraiban egyaránt.

A kormányban a képviseletük nem számottevő, így a koptok úgy érzik, az igazságszolgáltatásban, az egyetemeken és a rendőrségben nincs esélyük álláshoz jutni. A templomépítés engedélyezésére vonatkozó szabályozást is kifogásolják, míg a rendszer a mecsetépítéshez igencsak megengedő módon viszonyul.

2011. január 1-én az ország második legnagyobb, keresztény többségű városában, Alexandriában 23-an haltak meg egy merényletben, amikor az újévi istentisztelet után a kopt templomból távoztak.

A szigorú iszlám terjedése – különösen Hoszni Mubarak elnök 2011. február 11-i bukása óta – növeli a koptok azon érzését, hogy a társadalom peremére sodródnak.

2011. március nyolcadikán 13 ember halt meg egy, moszlimok és koptok közötti összecsapásban a kairói Mokattam nyomornegyedben. Két hónappal később, muzulmánok és koptok közötti összecsapásokban tizenöten haltak meg és több mint 200-an sebesültek meg Kairó Imbaba szegénynegyedében, ahol megtámadtak és felgyújtottak egy templomot. 2011 októberében 27 ember halt meg Kairóban, amikor egy templom felgyújtása ellen tüntettek.

A keresztény kisebbség a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontja, akik a szemükre vetik, hogy 2013 júliusában – egy évvel a megválasztása után – támogatták Mohamed Murszi iszlamista elnök, Egyiptom egyetlen demokratikusan megválasztott elnökének a megbuktatását.

2013 nyara óta legalább 42 kopt templomra támadtak rá, közülük 37-et felgyújtottak, kopt iskolák, lakóházak és üzletek voltak erőszakos cselekmények célpontjai a Human Right Watch nemzetközi emberi jogi szervezet szerint, amely szerint a rendvédelmi erők tétlenül nézik a felekezeti indíttatású támadásokat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑