Cadmus fordítás Cadmus

Az etiópiai elnök áldozathozatalra szólította fel a népet

2021. 11. 07.

Etiópia népének áldozatokat kell hoznia az ország megmentése érdekében – szögezte le szombaton közzétett Twitter-üzenetében az etiópiai elnök.

“Ismerjük a nehézségeket és az akadályokat, melyek csak erősebbé tesznek minket. Többen vannak a szövetségeseink, mint az árulók” – tette hozzá Abij Ahmed, kiemelve, hogy az ország szuverenitásáért, egységéért meghalni becsület dolga.

Az elnök alig egy nappal azt követően tette közzé üzenetét, hogy a héten megalakult, kilenc kormányellenes mozgalmat tömörítő szövetség bejelentette, hogy megdöntenék a kormányt.

A kilenc kormányellenes szervezet Washingtonban jelentette be pénteken sajtótájékoztatón, hogy szövetségre léptek, és hogy tárgyalások, vagy harc révén fel akarják oszlatni Abij Ahmed jelenlegi kormányfő kabinetjét, céljuk az “Ahmed-kormány okozta károk helyreállítása”.

A szövetség tagjai között van a a kormány ellen immár egy éve harcoló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) is.

Etiópiában egy éve robbant ki a belháború, miután a TPLF katonai bázisokat foglalt el, amire válaszul a kormány katonai offenzívát indított Tigré ellen. A harcokban már ezrek vesztették életüket, súlyos humanitárius válság alakult ki. A térségbe nem engedik be a segélyszervezeteket.

A kormány hétfőn szükségállapotot hirdetett ki fél évre, a tigréi lázadók pedig szerdán bejelentették, hogy elérték az Addisz-Abebától 325 kilométerre északra található Kemisszi térségét, ahol a TPLF csapatai egyesültek az Oromo Felszabadítási Front (OLA) egységeivel.

A héten Addisz-Abebába látogatott Jeffrey Feltman, az amerikai kormány térségbeli különmegbízottja, aki egyebek között tűzszünetet sürgetett, ám felhívására mind ez idáig nem reagáltak.

HirTV, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑