Az EU 175 millió eurós segélycsomaggal támogatja a Szíria újjáépítését
2025. 06. 10.
Az Európai Unió 175 millió euró (70,5 milliárd forint) segélycsomaggal támogatja Szíriát – jelentette be csütörtökön Damaszkuszban a Földközi-tenger térségéért felelős uniós biztos, hozzátéve, hogy Brüsszel elkötelezett az arab ország újjáépítése mellett.
Az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában Dubravka Suica elmondta, a csomaggal Brüsszel elsősorban az energiaszektort, az oktatást, az egészségügyet és a mezőgazdaságot kívánja erősíteni.
Hangsúlyozta: az EU kész segíteni Szíria újjáépítésében és azt szeretné, hogy ezt a folyamatot Damaszkusz irányítsa.
“Szeretnénk, hogy Szíria a jövőben demokratikusabbá váljon; szeretnénk egységesnek és befogadónak látni; ez egy lépésről lépésre történő folyamat” – jelentette ki.
Suica történelminek nevezte továbbá az EU május végén hozott, a Szíriára korábban kirótt gazdasági szankciók eltörléséről szóló döntést, amely, mint mondta, “új fejezetet nyit Brüsszel és Damaszkusz kapcsolataiban”.
Suica – akinek személyében először látogatott Szíriába uniós biztos a damaszkuszi átmeneti kormány márciusi megalakulása óta – szerdán Ahmed es-Saraa ideiglenes elnökkel is találkozott, konstruktívnak nevezve a megbeszélést.
A több millió szíriai menekültre kitérve a biztos azt hangoztatta, hogy a hazatérésnek önkéntesnek kell lennie, a hazatérők biztonságát pedig garantálni kell.
Emlékeztetett arra is, hogy az EU egyelőre nem minősítette biztonságos országnak Szíriát és kizárta annak lehetőségét, hogy csupán az ország egyes részeit nyilvánítsák biztonságosnak. Hozzátette: Szíria biztonságossá nyilvánításához mind a 27 EU-tagállam jóváhagyása szükséges.
Az EU május 28-án oldotta fel a Szíriával szemben bevezetett valamennyi uniós gazdasági szankciót, kivéve a biztonsági okokból hozott korlátozó intézkedéseket.
MTI