Cadmus fordítás Cadmus

Az EU az újabb telepes lakások tervezett építésének leállítására szólította fel Izraelt

2021. 10. 28.

Az Európai Unió az újabb telepes lakások tervezett építésének leállítására szólította fel Izraelt, hangsúlyozva, hogy mindez a nemzetközi jogba ütközik, és az Izrael és az önálló palesztin állam egymás mellett élésén alapuló kétállami békés megoldás elérésének akadályát jelenti – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője hétfőn.

Az uniós közlemény szerint az izraeli hatóságok vasárnap pályázatot tettek közzé több mint 1300 lakóegység építésére a megszállt palesztin területeken már korábban megépített izraeli telepeken, valamint további 83 lakás építésére a kelet-jeruzsálemi Givat Hamatos városrészben.

A közleményében az uniós külügyi szolgálat emlékeztett: az Európai Unió nem ismer el semmilyen változtatást az 1967 előtti határokon, beleértve Jeruzsálemet is, kivéve azokat a területeket, amelyekről mindkét fél közösen megállapodott.

Mivel az ilyen telepek megépítése akadályozza az igazságos, tartós és átfogó béke megteremtését, az unió arra szólítja fel Izrael kormányát, hogy állítsa le a telepépítéseket, és hagyjon fel a meghirdetett pályázatok megvalósításával.
Izrael Ciszjordániát – a Golán-fennsíkkal, a Gázai övezettel és Kelet-Jeruzsálemmel együtt – az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban foglalta el, és a nemzetközi jog értelmében ezek hivatalosan azóta sem részei Izrael államnak, hanem megszállt területek.

A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai-övezet területén tervezik létrehozni leendő államukat. Ciszjordániában jelenleg legkevesebb 400 ezer zsidó telepes él.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑