Cadmus fordítás Cadmus

Az EU elítélte a törökországi diákok fogvatartását és az ellenük intézett gyűlöletbeszédet

2021. 02. 04.

Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön sajtóközleményben ítélte el, hogy a hatóságok a héten a törökországi diáktüntetések alkalmával több, mint száz embert vettek őrizetbe, illetve azt is, hogy magas rangú török tisztviselők gyűlöletbeszédet intéztek az LMBT közösséghez tartozó hallgatók ellen.

A főképviselő aggodalmának adott hangot a jogállamiság és az emberi jogok helyzetének romlása miatt Törökországban. Borrell aggasztónak nevezte a törvényes gyülekezés jogának korlátozását és a tüntetéseken részvevő diákok letartóztatását, mivel ezek – mint fogalmazott – nincsenek összhangban Törökország reformok iránti elkötelezettségével.

Felhívta a figyelmet, hogy az EU számára elfogadhatatlan a magas rangú török tisztviselők gyűlöletbeszéde a LMBT csoportok tagjaival szemben.

Borrell felszólította Törökországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi normákat és engedje szabadon az fogvatartott tüntető diákokat.

“A túlzott erőszak alkalmazása azokkal szemben, akik élnek a véleménynyilvánítás jogával ellentétes Törökország, mint tagjelölt uniós ország elköteleződéseivel” – húzta alá.

A Bogazici (Boszporusz) Egyetem diákjai hetek óta tiltakoznak Isztambulban, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök január elején egy konzervatív, iszlamista kormánypárttal kapcsolatban álló rektort nevezett ki az intézmény élére. A hatóságok a hétvégén letartóztattak két diákot, akik az iszlám legszentebb helyét LMBT-zászlókkal körbefogó posztert helyeztek ki az egyetemen. A héten a tüntetők ellen, akik diákok szabadon bocsátását követelték, a rendőrök könnygázt és gumilövedéket is bevetettek, és több száz embert vettek őrizetbe.

A török belügyminiszter Süleyman Soylu Twitter bejegyzésében “LMBT perverzként” utalt a tüntető hallgatókra. Erdogan elnök szerdai televíziós beszédében pedig azt hangoztatta: “nincs olyan, hogy LMBT, ez az ország nemzeti és lelki értékekkel tart a jövőbe”.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑