Cadmus fordítás Cadmus

Az EU elítélte Trumpot az iráni egyezmény felrúgása miatt

2017. 10. 15.

 

Theresa May, Emmanuel Macron és Angela Merkel közös nyilatkozatban erősítette meg támogatásukat az Iránnal kötött nemzetközi atommegállapodás mellett.

Federica Mogherini, az EU külpolitikai főbiztosa elmondta, hogy az egyezmény jól működik. Hozzátette, hogy egyetlen ország sem vethet véget a Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió által aláírt megállapodásnak, és hogy az továbbra is érvényben lesz.

Hasszan Ruhani iráni elnök ugyanígy érvelt és leszögezte, egyetlen elnök nem vonhatja vissza támogatását egy olyan nemzetközi dokumentumról, amelyet az ENSZ támogatott.

Vélemény: akik nem Jeszenszky-Martonyi-Balázs Péter-féle atlantisták, örülhetnek a transzatlanti kapcsolatok rohamos romlásának. A Magyarországot cselédként kezelő Washington és Brüsszel közötti viszály révén mindkét fél gyengül. Ha Brüsszel gyengül – mint ahogyan a most folyó osztrák választások és a katalán viszály miatt amúgy is azt teszi -, az Magyarország szuverenitását, tárgyalási pozícióját erősíti.

Orientalista.hu – Lovasistvan.hu, Independent

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑