Cadmus fordítás Cadmus

Az indiai választások második szakaszát is szórványos erőszak kísérte

2019. 04. 19.

Az indiai parlamenti választások második szakaszát is szórványos erőszak kísérte, miközben szavazópolgárok milliói adták le voksukat csütörtökön 12 indiai tagállamban, köztük a forrongó Kasmír és Dzsammuban, illetve Tamilnáduban és Asszámban, valamint az ország legnépesebb államában, Uttar Pradesben.

Több mint 155 millió indiai szavazópolgárt vártak az urnákhoz a 12 tagállam 95 választói körzetében. A választási bizottság közleménye szerint a választási részvétel 60 százalékos volt.

A mostani szakaszban a figyelem mindenekelőtt a déli Tamilnádu és Karnátaka államokra irányult, ahol az ellenzék fő erejének, az Indiai Nemzeti Kongresszusnak (INC) és szövetségeseinek elsöprő győzelmet kell aratniuk, ha meg akarják akadályozni Narendra Modi kormányfő újraválasztását.

Modi miniszterelnök és pártja, a hindu nacionalista Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) agresszív választási hadjáratot folytatott, azzal vádolva riválisait, hogy a kisebbségeknek próbálnak a kedvében járni. Megfigyelők szerint ez a megosztó retorika ártott az indiai állam világi alapjainak.

A nap folyamán erőszakos cselekményeket jelentettek Kasmírból és Dzsammuból, ahol a helyi szeparatista erők a voksolás bojkottjára szólítottak fel, valamint a keleti fekvésű Nyugat-Bengálból.

Az India és Pakisztán közötti vitatott hovatartozású Kasmír legnagyobb városában, Szrinagarban a rendőrség könnygázzal oszlatta szét a biztonsági erők tagjait kövekkel dobáló tüntetőket. A városba a voksolás rendjének biztosítására már korábban több ezer katonát küldtek, s több kerületet is lezártak. A fokozott biztonsági intézkedések ellenére mindössze 8 százalékos választói részvétel volt Szrinagarban. „Ez nem a mi szavazásunk. A mi voksolásunk napja akkor fog elérkezni, amikor Kasmír hovatartozásáról dönthetünk egy népszavazáson” – hangoztatta egy helyi kereskedő.

Egy névtelenséget kérő rendőr arról számolt be, hogy legalább negyven helyszínen dobálták kövekkel a biztonsági erőket a tüntetők.

A nyugat-bengáli Dardzsiling városában szintén könnygázzal oszlattak olyan tiltakozókat, akik egy helyi tisztségviselő szerint arra panaszkodtak, hogy nem engedték őket szavazni. A szomszédos Raiganj választókörzetben ismeretlen elkövetők megtámadtak egy kommunista párti jelöltet autójában, amikor egy szavazóhelyiségben állítólagos szabálytalanságokat indult kivizsgálni.

A szavazás, amelyet egyfajta népszavazásnak tekintenek Narendra Modi miniszterelnökről és pártjáról, május 19-ig tart, a voksok összesítése május 23-ra várható.

A választásokon összesen mintegy 900 millió indiai szavazópolgár dönthet az alsóház, a Lok Szabha tagjairól: itt az 543 mandátumból legalább 272-t kell megszereznie egy pártnak vagy pártszövetségnek ahhoz, hogy kormányt alakíthasson.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑