Cadmus fordítás Cadmus

Az iráni elnök még bízik abban, túléli a jelenlegi gondokat a hathatalmi atomalku

2020. 07. 16.

 Haszan Róháni iráni elnök egy szerdai nyilatkozata szerint még bízik abban, hogy túléli a fennálló megpróbáltatásokat az országával 2015-ben megkötött hathatalmi atomalku.

A megállapodás ötödik évfordulójáról megemlékezve azt mondta a sajtónak, hogy a nemzetközi együttműködésnek ez a példája még sikerre vezethet.

Az iráni nukleáris fejlesztések korlátozásáról szóló megállapodás a sokoldalú nemzetközi szerződések értékes megnyilvánulása – jelentette ki.

“Reméljük, hogy ezeket az államközi értékeket nem fogja megkárosítani az Egyesült Államok politikája, és az aláírók végül betartják a megállapodást” – hangsúlyozta.

Az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Kínával (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandótagjával) és az atomiparban szintén érintett Németországgal megkötött alku azt szolgálta, hogy ellenőrizni lehessen és kordában lehessen tartani Irán korábban titkos nukleáris fejlesztéseit.

Az iráni kötelezettségvállalásokért cserében jóváhagyták az atomenergia polgári célú használatát, és feloldották a közép-keleti országgal szemben elrendelt, bénító hatású nemzetközi gazdasági szankciókat.

Donald Trump amerikai elnök azonban 2018-ban kihátrált a megállapodásból, és visszaállította a gazdasági büntető intézkedéseket Teherán ellen. Azzal érvelt, hogy a szerződés nem elég jó, és újat kell kötni.

Róháni szerint az Egyesült Államok, a térségi vetélytárs Szaúd-Arábia és az ősellenségnek tekintett Izrael “összeesküvésének” a következménye, hogy a megállapodás jelenleg “törékeny” állapotban van (azaz nem működik). A többi aláíró az amerikai kormányzat együttműködésének megtagadása miatt ha akarja sem képes teljesíteni a zárlaton enyhítő gazdasági feltételeket.

Róháni hangsúlyozta, hogy ha a 2015-ös szerződő felek “elsőként” tiszteletben tartják a megállapodásban vállalt feltételeket, akkor Irán is azonnal így fog tenni.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑