Az iráni Forradalmi Gárda szíriai tanácsadója is a Damaszkusz elleni izraeli légicsapás áldozata lett
2024. 10. 04.
Belehalt a szíriai főváros, Damaszkusz elleni hétfői izraeli légitámadásban szerzett sérüléseibe az iráni Forradalmi Gárda egyik szíriai tanácsadója – jelentették csütörtökön iráni hírügynökségek.
A Tasnim hírügynökség Mádzsid Diváni néven azonosította a katonai tanácsadót, további részleteket azonban nem közölt.
A hivatkozott hétfői légicsapás feltehetően ugyanaz a Damaszkusz ellen végrehajtott izraeli támadás volt, amelyben a SANA szíriai állami hírügynökség keddi közlése szerint három civil életét vesztette, további kilenc pedig megsebesült.
A korábbi jelentés kitért arra is, hogy az éjszaka folyamán – a robbanásokat követően – a szíriai légvédelem egymás után három alkalommal fogott el „ellenséges célpontokat” a Damaszkusz környékének légterében, csütörtökön pedig a fővárostól nyugatra fekvő régió felett történt további „elfogásárokról” számolt be.
Az izraeli hadsereg nem kommentálta a szír médiajelentéseket.
MTI