Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam terroristája elveszíti osztrák állampolgárságát

2019. 12. 06.

Az Iszlám Állam terroristája, Azad G. elveszíti osztrák állampolgárságát – jelentette be határozatát a bécsi főpolgármesteri hivatal csütörtökön. A döntés még nem jogerős.

Az osztrák állampolgárság megvonását Bécs főpolgármestere kezdeményezte még márciusban. Michael Ludwig azt mondta: „Az osztrák állampolgársághoz való minden jogát elveszíti az, aki csatlakozik egy terrorszervezethez, és részt vesz az Iszlám Állam harcaiban”.

A szociáldemokrata városvezető szerint a belügyminisztériumnak minél hamarabb megoldást kellene találnia arra, hogyan járjanak el az Ausztriába visszatérni szándékozó terroristákkal szemben.

Azad G. Bécsben született, és osztrák-török kettős állampolgársággal rendelkezik. 2010-ben katonai alapszolgálatot teljesített Ausztriában, majd belépett a hadseregbe.

Hamarosan azonban a bűnözők listájára került, ezért a továbbiakban nem vehetett részt a katonai gyakorlatokon. 2013-ban Szíriába ment, és csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. Mivel a harcokban lőfegyverektől sebesüléseket kapott, Törökországon keresztül visszatért Ausztriába, és kórházi kezelésben részesült. Tizennégy hónapot töltött „szabadságon”; havonta 885 euró biztosítást kapott.

A dzsihadistát szülei jelentették fel; az ügyészség 2015-ben indított eljárást ellene, a nyomozást azonban megszüntették.

Azad G. márciusban az Iszlám Állam terrorszervezet katonájaként kurd fogságba került. A 27 éves terrorista egy, a Facebookon közzétett videofelvételen beszélt arról, hogy Bécsben született, és Szíriában kurd fogságban van. Azt mondta: „Remélem, jól látható, hogy megbántam, amit tettem”.

Az eset nem egyedi; 2018-ban egy osztrák-török kettős állampolgárságú, feltételezett dzsihadistától már megvonták az osztrák állampolgárságot; az ítélet később jogerőre emelkedett.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑