Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam vállalta a felelőséget a diyarbakiri robbantásért

2016. 11. 05.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta a felelősséget a törökországi Diyarbakirban pénteken történt merényletért.

A török városban legkevesebb nyolc ember meghalt, és jelentések szerint több mint százan megsebesültek, amikor egy autóba rejtett pokolgép felrobbant. A török állami média híreit a diyarbakiri kormányzó is megerősítette.

Ez az első alkalom, hogy az Iszlám Állam vállalja a felelősséget egy törökországi merénylet miatt.

Csütörtökön Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője üzenetet küldött harcosainak, melyben felszólította őket, hogy támadják meg az úgynevezett hitetlen államokat, megnevezve Törökországot és Szaúd-Arábiát.

A kurdokat gyanúsították

A támadás azt követően történt, hogy éjszaka letartóztatták a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) több tagját a keleti nagyvárosban. Diyarbakir vezetője úgy véli, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei állhatnak a támadás mögött.

Binali Yildirim miniszterelnök szerint a betiltott PKK egyik tagját is a halottak között találták.

Törökországban rendkívüli állapot van érvényben a júliusi sikertelen puccskísérlet óta. Tízezreket vettek őrizetbe, illetve távolítottak el az állami szektorból.

Orientalista.hu  – Euronews

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑