Cadmus fordítás Cadmus

Az iszlám megsértésének vádjával börtönbüntetésre ítéltek egy iszlámkutatót Algériában

2021. 04. 22.

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön az algériai bíróság egy hazájában jól ismert iszlámkutatót, aki a vád szerint megsértette a vallást.

Az 53 éves Szaid Dzsabelhejrre kirótt ítéletről a férfi egyik ügyvédje, Mumin Sádi tájékoztatta a sajtót.

Sádi azt mondta, megdöbbentette a bíróság szigora, mert szerinte védence ellen nem volt semmiféle bizonyíték, ezért felmentő ítéletet vártak.  Dzsabelhejr az ítélet kihirdetését követően azt mondta, fellebbezni fog.
“Ez a lelkiismereti és a szólásszabadságért folytatott harc – szögezte le, kiemelve, hogy éppen ezért nem alkudhat meg.

Dzsabelhejr korábban a Le Figaro című francia napilapnak adott, március 30-án közzétett interjújában azt mondta, a fundamentalisták egyebek közt amiatt haragudtak meg rá, mert megkérdőjelezte Mohamed próféta néhány, általuk hitelesnek minősített tanítását, például azt, amelyben Mohamed azt tanácsolta a beduinoknak, hogy a betegségek elkerülése végett igyanak tevehúgyot.

Dzsabelhejr egy másik írása is kiváltotta az iszlamisták haragját, amelyben azt javasolta, különböztessék meg a korán “történelmi” és “mitikus” részeit.

Az interjúban a tudós azt vetette a fundamentalisták szemére, hogy megpróbálják elhallgattatni az értelmiséget, és a vallásnak csak egyféle magyarázatát tűrik meg.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑