Cadmus fordítás Cadmus

Az iszlám szent városának nagymecseténél akartak robbantani

2017. 06. 24.

A szaúdi hatóságok a mekkai nagymecset ellen tervezett terrortámadást hiúsították meg. A támadó végül egy lakóházban robbantotta fel a bombát. Tizenegyen, köztük rendőrök sérültek meg.

Az iszlám szent városának nagymecseténél robbantott volna egy merénylő, de végül egy mekkai házba menekült az őt üldöző rendőrök elől, és ott hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet. A férfi meghalt, az épület összedőlt, tizenegyen, közöttük rendőrök sérültek meg.

„Amikor meghallottam a zajt, azonnal kiszaladtam, és biztonságban kihoztam a testvéreimet és az anyámat. Kórházba vitték őket. Új lakók költöztek be néhány hónapja, hete, de nem láttam őket. A ramadán alatt vették ki a lakást, de soha nem hagyták el az épületet” – mondta egy szemtanú.

A szunnita királyság belügyminisztériuma szerint a férfi egy mekkai zarándokcsoporttal volt, amikor lecsaptak rá. Sajtóértesülések szerint a merénylő a híveket vette volna célba. A vasárnapig tartó muszlim szent hónap, a ramadán idején rendkívül sok hívő érkezik a szent városba.

Az al-Arabíja televízió úgy tudja, a szaúdi biztonsági erők két szélsőséges csoportot számoltak fel Mekkában, egy harmadikat pedig Dzsiddában. Négy férfit és egy nőt fogtak el.

Szaúd-Arábiában az elmúlt években sok véres akciót követtek el. Többet is az Iszlám Állam terrorszervezet hajtott végre, főként a síita kisebbség ellen.

Orientalista.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑