Az örményországi választások érvénytelenítését kérte a Robert Kocsarján volt elnök vezette ellenzéki tömb
2021. 07. 02.
A június 20-i előrehozott parlamenti választások érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól a Robert Kocsarján volt örmény elnök vezette Armenia ellenzéki tömörülés – közölte pénteken a szervezet sajtószolgálata.
Ezzel egy időben Szerzs Szargszján korábbi elnök, valamint a nemzetbiztonsági szolgálat korábbi vezetője, Artur Vanecján által vezetett, Tiszteletem nevű másik ellenzéki tömörülés arról számolt be, hogy szintén az alkotmánybírósághoz fordul a választások érvénytelenítése végett.
Ez utóbbi blokk a harmadik helyen végzett a választáson.
Az örmény központi választási bizottság adatai szerint Nikol Pasinján ügyvezető örmény miniszterelnök Polgári Megállapodás nevű pártja a szavazatok 53,91 százalékával győzött. A második helyen az Örményország blokk végzett a szavazatok 21,9 százalékával, a Tiszteletem blokk pedig a szavazatok 5,22 százalékát szerezte meg.
A többi párt és szövetség nem tudta átlépni a parlamentbe jutáshoz szükséges – a pártok számára öt-, a pártszövetségek számára hétszázalékos – bejutási küszöböt. A Polgári Megállapodásnak 71, az Armenia blokknak 29, míg a Tiszteletem tömörülésnek hét mandátuma van.
Az előrehozott választások megtartásáról hozott döntés a hatóságok képviselői és néhány ellenzéki párt közötti konzultációk eredménye volt, amelyek célja a tavaly őszi örmény-azeri fegyveres konfliktusban elszenvedett vereség miatt kirobbant belpolitikai válság feloldása volt.
MTI