Bangladesben is nő a tigrisek száma

A legutóbbi felmérés során 114 nagymacskát számoltak össze Bangladesben, nyolccal többet, mint a négy évvel korábbi tigrisszámláláskor, ami a vadorzók elleni erélyesebb fellépésnek köszönhető.

Még 2004-ben 440-re becsülték az ország délnyugati részén fekvő szundarbani mangrove erdőben élő tigrisek számát, ám ehhez képest 2015-re kevesebb mint a negyedére, 106-ra csökkent a nagymacskák száma.

A kihalás szélére került populáció megmentése céljából a kormány megnövelte a szundarbani védett terület nagyságát, és különleges alakulatot állított fel a vadorzók ellen. Noha az intézkedések eredményeként emelkedésnek indult a tigrisek száma Bangladesben, a hatóságokat aggasztja, hogy felborult az ivari arány, egy-egy hím állatra öt nőstény jut, miközben a normális a három lenne.

Ennek fő oka az lehet, hogy a hímek agresszívabbak, nagyobb területeket járnak be, ezért jobban ki vannak téve a vadorzók jelentette veszélynek.

Banglades és 12 másik ország 2010-ben Oroszországban vállalta, hogy 2022-ig megkétszerezi a területén élő tigrisek számát. India hétfőn jelentette be, hogy négy évvel a határidő előtt elérte a célt, az országban már majdnem 3000 tigris él vadon, több mint a duplája a másfél évtizeddel ezelőttinek.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑